1943. november 25-én Boldog Apor Vilmos győri megyéspüspök benedikálta a "Julianeum" Szent Domonkos-rend új konviktusát és nyilvános kápolnáját, 1945. március 1-jén pedig – nem sokkal vértanúhalála előtt – létrehozta az önálló Árpádházi Szent Margit Lelkészséget.
A kápolnát és a plébános lakását egy villában alakították ki, amely Schármár Károly építész fiatalkori alkotása.
A harangláb harangjait (65 és 52 cm átmérőjűek), 1948-ban öntötte Szlezák László Budapesten.
 

Az épület egy régi mélyútról megközelíthetően a hegyoldalba vájva áll. A földszint előteréhez három lakószoba kapcsolódott, ezek képezték a templomteret és a sekrestyét, melyek most közösségi teremként, illetve könyvtárként szolgálnak. Az emeleti szobákhoz nyílt falépcsőház vezet.
A városra tekint az északi homlokzat üvegezett verandája. Ez a főhomlokzat részletképzésben különösen gazdag, a szép kilátást biztosító nagy ablakot fával burkolt oromzat koronázza. Az architektúra a szecesszió korának sikeres alkotása.

SZENT MARGITRÓL
A vesztett muhi csata után IV. Béla király feleségével, Laszkarisz Mária bizánci hercegnővel együtt Dalmáciába menekült. Ott, Klissza várában született Margit lányuk 1242. január 27-én. Szülei - a tatároktól elszenvedett vereség miatti kétségbeesésükben - felajánlották Magyarországért.

Margit ennek megfelelően hároméves korában a veszprémi domonkos apácákhoz került, és ott gondos nevelésben részesült. Nevelőnője Olympiades nővér volt. Később a Nyulak szigetén lévő zárdába került át, amelyet apja építtetett. Itt került sor Margit fogadalomtételére 1254-ben. Később két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, hiszen minden bizonnyal megkapta volna a felmentést apja kérésére. Ő azonban visszautasította II. Ottokár cseh király, valamint a lengyel király házassági ajánlatát is.
Az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképe volt. A legalacsonyabb rendű munkát is szívesen végezte, és a legrosszabb ruhákban járt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. A legenda szerint jövendőmondó képességekkel is rendelkezett, amellyel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjai megoldására. 1270. január 18-án halt meg a Margit-szigeti kolostorban. Ravatalát 1271 körül Albert és Péter lombardiai szobrászok faragták meg vörös márványból, egyes részeit pedig fehér márványból.
Holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, ráadásul rózsaillatot árasztott.
Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Pius pápa 1943-ban avatta szentté.
(Forrás: wikipédia)