NAGYSZOMBAT – HÚSVÉT VIGÍLIÁJA 2020.04.11.
NAGYSZOMBAT – HÚSVÉT VIGÍLIÁJA – 2020
NAGYSZOMBAT (latinul sabbatum sanctum) Jézus sírban pihenésének ideje, a liturgiában a húsvéti szent háromnap harmadik napja. Üdvtörténetileg e naphoz kötődik Jézus pokolra szállása is. Nagyszombatot hallva, olvasva két dologra kell gondolnunk: 1. nagyszombaton nincs liturgikus cselekménye az Egyháznak (aliturgikus nap); 2. Az a liturgia, amit nagyszombat este szoktunk végezni, tulajdonképpen nem nagyszombati liturgia, hanem Húsvét vigíliája, vagyis a húsvéti ünnep elővételezése (vigíliája).
Az evangéliumok szerint Jézus halálának évében az ószövetségi húsvét szombatra esett. Jézust az előző (készületi) napon feszítették keresztre s temették el, és a tanítványok a szombatot a törvény előírása szerint nyugalomban töltötték (vö. Lk 23,56). Jézus föltámadásának ideje vasárnap hajnal (a „Nap” kelte). A liturgiában az Egyház ősi hagyománya a történelmi eseményekre emlékezve a nagyszombatot böjtben és gyászban tölti. Nagypéntekhez hasonlóan nagyszombat is szentmise nélküli nap (aliturgikus nap), csöndes virrasztás a szent sírnál, ill. lelki készülődés a föltámadásra (húsvét vigíliája). A II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja szorgalmazza, hogy a húsvéti vigília nagyszombat este, sötétedés után, vagy húsvétvasárnap hajnalban kezdődjön.
HÚSVÉT VIGÍLIÁJA (latinul vigilia paschalis) húsvét éjszakája, a húsvéti szent háromnap középpontja, a „vigíliák anyja”. Az ünneplés tárgya a világosság győzelme a sötétség, az élet győzelme a bűn és a halál fölött. Ez a győzelem a kereszten született, a kereszthalál és a föltámadás egymásba fonódik az ünneplésben, főként a keresztelés szertartásában (még akkor is, ha valamely templomban épp akkor nincs keresztelés). Az ősegyházban nagyszombat volt a keresztelés éjszakája, amikor a megkereszteltek meghalnak és életre támadnak Krisztussal, Krisztus által és Krisztusban. A keresztség e kegyelme minden nagyszombaton megújul minden megkereszteltben. Így a mai éjszaka visszaemlékezés saját keresztségünkre is…
Liturgiájának fő részei a II. Vatikáni Zsinat után: 1. a húsvéti tűz megáldása, 2. húsvéti örömhirdetés (Exsultet), 3. ószövetségi olvasmányok, 4. a szentmise kezdete, 5. keresztvíz-szentelés és keresztségi szertartás, 6. a szentmise folytatása, 7. szentséges körmenet (föltámadási körmenet).
Története: Nagyszombat szertartása a maga teljességében visszamutat a 4. századra. Már akkor szerepelt a szertartás 4 részének lényege: a fényünnepség, az olvasmányok, a keresztelés és a szentmise. A fényünnepségnél a fényköszöntő rítus az ókori lámpagyújtás ősi szertartásából fejlődött ki. A tűzszentelés a frank birodalomban már a 8. században szokás volt a pogány tavaszi tüzek ellensúlyozására, amit Róma a 12. században vett át. A húsvéti gyertya és dicséretének (laus cerei) ősi szertartását szintén a gall liturgia bővítette (a kereszt jelének, az évszámnak és az alfa és omega betűknek a bevésése, a tömjénszemek ráhelyezése stb.). Az olvasmányok minden vigília velejárói voltak kezdettől fogva. A keresztség szentségének kiszolgáltatása nagyszombat éjjelén is már az ősegyház gyakorlata volt. Az ünnepség koronája a szentmise volt. A 4. században az egész éjszakát kitöltötte a húsvét ünneplése, annyira, hogy vasárnap nem is volt külön istentisztelet. Ezután fokozatosan mind jobban szombat estére, majd délutánra, ill. délelőttre került át, s a végén a misét megelőző szertartásokat már a kora reggeli órákban tartották. A trienti misekönyv ezt a gyakorlatot vette át, miután (1566-ban) általánosságban megtiltott minden délutáni, esti és éjszakai misét. Így keletkezett az a furcsa helyzet (idősebbek emlékezhetnek rá), hogy a tűzszentelés, a gyertya meggyújtása, a fényünnepség világos nappal történt (melyen sokszor csak a pap és a kántor vett részt), amikor a nap fényessége töltötte be a templomot. A Lumen Christi (Krisztus Világossága), az Exsultet (Húsvéti örömének), a húsvéti alleluja éneklése, a harangszó zúgása mind megtörtént szombat reggel, annak ellenére, hogy a nagyböjt ideje csak nagyszombaton délben (!) ért véget. Mindezt a visszásságot a nagyhét megújított rendje szüntette meg. 1951-ben Róma megengedte, hogy a püspöki székhelyeken az éjjeli órákban lehessen megtartani, 1955-ben elrendelte, hogy mindenütt az éjszakai órákban ünnepeljék Urunk föltámadását. Ma előírás, hogy a vigília egész szertartását húsvétvasárnapra virradó éjszaka kell végezni úgy, hogy egyrészt nem kezdődhet az éj beállta előtt, másrészt be kell fejeződnie a vasárnap hajnala előtt. A vigília-mise a szertartásoktól elválasztva nem tartható meg. A pap az egész szertartást fehér miseruhában végzi, a segédkezők is fehér ruhát öltenek. A nagyszombaton részt vevő hívők számára elegendő számú gyertyáról kell gondoskodni. Nagyszombat jelenlegi szertartása az 1955. évi reform módosított formája, 1970-ben lépett életbe az új misekönyv kibocsátásával.
Húsvét vigíliájának szent jelei: A fény, amellyel Krisztus föltámadása bevilágítja ezt az éjszakát. A tűzszentelés szertartása, a húsvéti gyertyának és a hívek gyertyáinak meggyújtása, valamint a templom teljes kivilágítása jelzik Krisztus világosságának szétáradását. A szó, Isten igéje, amely az ószövetségi előképekben és az Újszövetség beteljesedésében adja elénk megváltásunk nagy művét. A víz, mely a Krisztus halálából és föltámadásából fakadó élet és kegyelem jele és a keresztség anyaga. A keresztség liturgiája és a keresztségi ígéret megújítása tudatosítani akarja, hogy Krisztussal együtt nekünk is meg kell halnunk a bűnnek, és vele együtt föltámadva Istennek kell élnünk. A kenyér és a bor az eukarisztikus ünneplésben anyaga és eszköze Krisztus halálának és föltámadásának, hiszen a szentmise a húsvéti misztérium szentségi megjelenítése. Az itt felsorolt négy jel egyúttal húsvét vigíliája egész ünneplésének menetét is meghatározza: 1) fényünnepség, 2) igeliturgia, 3) keresztségi liturgia, 4) az Eucharisztia liturgiája.
A fényünnepség (lucernarium) húsvét vigíliája ünnepélyes megkezdése. A templomban eloltanak minden fényt. A tűzszentelést a templomon kívül, ha ez nem lehetséges, a bejárat belső oldalánál végzik. A pap odavonul az asszisztenciával (segédkezőkkel, ministránsokkal), melynek egyik tagja a húsvéti gyertyát viszi. A tűzről, annak megáldása után, meggyújtják a húsvéti gyertyát. Ahol nincs lehetőség tűzgyújtásra, ott köszöntés és bevezető szavak után a húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődik húsvét vigíliája szertartása. A szokásos jelek beírása és a tömjénszemek beillesztése a húsvéti gyertyába már nem kötelező, de végezhető. Az öt tömjénszem Jézus megdicsőült öt szent sebét jelképezi. A Lumen Christi (Krisztus világossága!) éneklése először a bevonulás kezdetén hangzik el, második alkalommal mindannyian meggyújtják gyertyájukat a húsvéti gyertyáról, végül az oltár előtt a harmadszori énekléskor a templom valamennyi fényforrása kigyullad. A húsvéti gyertyát a diakonus (szerpap) viszi (ha van), és ő énekli a Lumen Christi-t és az Exsultet-et. Az Exsultet éneklése alatt mindenki áll, kezében égő gyertyával.
Az igeliturgia: Húsvét vigíliája teljes igeliturgiája 7 ószövetségi olvasmányt, szentleckét és evangéliumot tartalmaz. A 7 ószövetségi olvasmány közül hármat föl kell olvasni. Nem hagyható el a Kiv 14, a választott nép Egyiptomból való kiszabadulása, amely a húsvét ószövetségi előképe. Az egyes olvasmányokat zsoltár vagy rövid csend, majd az egyes olvasmányok tipológiai értelmét és mondanivalóját kifejezésre juttató könyörgés követi. Az oltár gyertyáinak meggyújtása után a celebráns (miséző pap) ünnepélyesen intonálja a Gloriá-t (Dicsőség a magasságban Istennek!), s mielőtt a nép átvenné (folytatná), megszólal az orgona és a csengettyű, zúgnak a harangok. A könyörgést szentlecke, majd ünnepélyes alleluja követi. Homília lehet, hitvallás azonban nincs, mert pótolja a keresztségi ígéret megújítása.
A keresztségi liturgia: A pap a segédkezőkkel a keresztelőkúthoz megy. A keresztvíz megáldása előtt elhangzik a Mindenszentek litániája, majd a pap megkereszteli a keresztelendőket, ha vannak. A felnőtt keresztelendők a keresztség után mindjárt részesülnek a bérmálás szentségében is. A jelenlévők (kezükben égő gyertyával) megújítják keresztségi fogadalmukat, a pap szenteltvízzel meghinti őket, és az egyetemes könyörgésekkel fejeződik be a 3. rész. A megszentelt keresztvizet meg kell őrizni az egész húsvéti idő alatt, és ezt kell használni kereszteléseknél, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a keresztség szentségének a húsvéti misztériummal való kapcsolata.
Az Eucharisztia liturgiája: Az áldozati adományok előkészítésétől a szokott módon folytatódik a szentmise, mely – éjfél előtt is – húsvéti misének számít. Ha a misét közvetlenül követi a föltámadási körmenet, akkor külön nagy ostyát kell konszekrálni erre a célra, melyet a pap (vagy a diakónus) az áldozás után a szentségtartóba helyez. Az áldozás utáni könyörgés végeztével a pap azonnal kiteszi a Szentséget az oltárra és megtömjénezi. Ha nem következik azonnal a körmenet, akkor az elbocsátó formulában kettős alleluja szerepel.
HÚSVÉT (görögül és latinul pascha, a héber pészah szóból) a keresztény hit alapjának, Jézus Krisztus megváltó halálának és föltámadásának emlékünnepe (húsvéti misztérium). A magyar húsvét (a hús vétele) szó gazdag tartalma magában foglalja a hús fogyasztásához való visszatérést a 40 napos böjt után (húshagyó); ugyanakkor utal a föltámadásra, mellyel az Úr Krisztus a megtestesülés beteljesedéseként ismét fölvette a testet (húst), immár a megdicsőült emberi testét; végül utal a húsvéti, kiemelt jelentőségű szentáldozásra is („vegyétek... ez az én testem” – húsvéti szentáldozás). A húsvét az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, mely a zsidók számára az egyiptomi fogságból való szabadításnak és az utolsó estén elfogyasztott szent vacsorának, a széder-nek az ünnepe (ennek elbeszélését olvassuk ma éjszaka az egyik ószövetségi olvasmányban – kivonulás Egyiptomból – Kiv 12,14). Ennek az előképnek beteljesedése az Úr Jézus Krisztus átmenetele a halálból a föltámadott életre. Az utolsó vacsora előképe a széder (Lk 22,15): Jézus maga lett a mi Húsvéti Bárányunk (Isten Báránya – vö. 1Kor 5,7). Föltámadása, mennybemenetele és a Szentlélek elküldése a megváltás végső beteljesedése, melyet az időben Krisztus második eljövetele zár. A húsvét egyúttal a mi átmenetelünk is a bűn halálából a kegyelem isteni életére. Számunkra a végső beteljesedés a földi zarándoklásból az örök hazába való átmenetelünk lesz. A zsidó pászkától a keresztény húsvétig ívelő kapcsolat kezdőpontja az a történeti tény, hogy a Názáreti Jézust közvetlenül a zsidó húsvét előtt (mai időszámításunk szerint valószínű, hogy Kr. u. 30. IV. 7-én) Poncius Pilátus halálra ítélte, keresztre feszítették (nagypénteken), és vasárnap hajnalban föltámadván a halálból megmutatkozott tanítványainak. A keresztény húsvéti hit (Jézus kereszthalála utáni testi föltámadása) és a zsidó pászka épp Jézusban találkozik (vö. 1Kor 5,7). A keresztény húsvét hittartalmát a hitvallás így fejezi ki: „harmadnapon halottaiból föltámadott”. Jézus Krisztus nemcsak üdvösségszerző, hanem ő a föltámadott, a keresztény üdvösség és üdvösség-értelmezés mérvadó egyénisége. A húsvéti valóságba, Jézus föltámadásába vetett hit mindig az ember szabad elhatározásától függ. A húsvétban az is megmutatkozik, hogy mi Isten terve az emberrel: a halál hatalma alatt álló régi emberből új embert teremt az örök életre. Jézus Krisztus az ősmintája ennek az új embernek. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (2Kor 5). Végül a húsvétra épül a keresztények jövőbeli reménye, de az egész emberiség és a történelem is. Húsvét a Szentlélek elküldésével (pünkösd) együtt annak a reménynek a hordozója, hogy az emberi történelemnek nincs más célja, mint Isten országának eljötte és az üdvösség beteljesülése.
Néhány gondolat az ünnep történetéről: A húsvét az „ünnepek ünnepe” (sollemnitas sollemnitatum), a keresztények legnagyobb és legősibb ünnepe. Kezdetben a zsidókkal együtt Niszan hónap 14-15-én ünnepelték. A zsidók húsvétja mozgó ünnep volt, azaz a holdévet követő naptár miatt a hét bármely napjára eshetett. Ezt az őskeresztények is átvették, annak ellenére, hogy a polgári életben a napévet követő naptárt használták. A húsvét ősi dátuma tehát Jézus halálának időpontjához igazodott.
Néhány elmélkedő gondolat a vigília szertartás evangéliumához (Mt 28,1-10): Az evangélista – rendkívül körültekintően és precízen – megjelöli az időpontot, amikor a szemtanúk észlelik, hogy Jézus holtteste nincs a sírban: „Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt.” A „szombat elmúltával” itt még azt jelenti, hogy szombat estéjéről van szó, amely majd a hét első napjára, vasárnapra virradt. Mivel a zsidók a napot naplementétől naplementéig számították, itt világosan vasárnap hajnalról van szó. Az asszonyoknak is be kellett tartaniuk az előírt és kötelező szombati nyugalmat, ami szombat este, a naplemente után szűnt meg. A sírhoz így csak vasárnap reggel lehetett a leghamarabb menni. Erre utal az evangélista ezen kijelentése: „a hét első napján”, vagyis vasárnap, és ez is: „pirkadatkor”, vagyis kora reggel.
Szent Máté így folytatja: „És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ, és ráült.” Annak a leírása, amit az ott lévők láttak, vagy érzékeltek, antropomorf (emberszerű), s mindez annak ellenére van így, hogy maga a jelenség a láthatatlan Isten és angyala „megjelenését” akarja érzékeltetni. Egy apró dologra felhívom a figyelmet: az angyal „odament, elhengerítette a követ, és ráült”. Ezek a kifejezések sokat mondóak. „Odament, elhengerítette” – ezért küldte az Úr angyalát, hogy odamenjen és elhengerítse; vagyis az angyal küldetésének a célja, hogy Isten parancsának eleget tegyen. Mindezt tehette azért, mert Istentől hatalmat kapott rá. Ez a kifejezés, „ráült”, első olvasásra szinte vagánynak hangzik: mint aki jól végezte dolgát, leült az általa elhengerített kőre. Ha belegondolunk, a szavak és gesztusok mögött azonban Isten ereje mutatkozik meg. Azt a nagy követ, miután Jézus holttestét eltemette a sírba, arimateai József gördítette a sír bejárata elé, mivel Jézus meghalt, és a holttestet József „átadta” az enyészetnek, mert a test a halál után erre rendeltetett. Az oda hengerített kő ezt a természetes bomlási folyamatot hívatott elfedni. Az Úr angyala pedig ezt az elzáró követ hengeríti el, s vele együtt mindazt a természetes folyamatot is „félre sepri”, amire emberileg számítani lehetne egy sír megnyitásakor… Az Úr angyalának hatalma volt arra, hogy a követ „birtokba vegye”, hogy rendelkezzen felette. Ezzel a tettével az angyal az Istentől, a küldőjétől kapott hatalmát mutatja meg: a természet rendje „megtörik”, „megszakad” Isten akarata szerint. Ezt jelzi az a tény is, hogy „nagy földrengés támadt”.
Megjegyzi az evangélista: „Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak.” – Itt nem az emberi cselekvés váltja ki belőlük a félelmet és a reszketést, hanem az Úr angyalának jelenléte és tette. Ezt erősítik az evangélista szavai, aki így írja le az angyalt: „olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó.” Isten jelenléte, megtapasztalható közelsége mindig félelmet vált ki az emberből; a teremtmény megtapasztalja a Teremtőt, az esetleges, gyenge, bukdácsoló lény a Természetfelettit, az élet Urát…
Az események sorrendjében ezután megszólal maga, az Úr angyala, ám érdekes, hogy nem a félelmükkel küzdő és reszkető őrökhöz fordul (mint ahogy talán várnánk), hanem az asszonyokhoz, akiknek említésével az egész elbeszélés kezdődik: „Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.” Az angyal érzékeli az asszonyok félelmét is, amely jelenlétére, illetve a leírt események rendkívüli voltára is vonatkozik. Az Úr angyala bátorítással fordul a halott Jézust kereső asszonyokhoz, és megnyugtatja őket. Az angyal szavai sok mindent elárulnak: „Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.” Az angyal nem találgat, hiszen az isteni tudás birtokában, ennek magabiztos ismeretével jött, ő az Úr küldetésében jár. Ő tudja, hogy a megfeszített Jézus az, aki végig járta a keresztutat, akit megkínoztak, akit keresztre feszítettek, és aki meghalt a kereszten, és ő az, akit ide, ebbe a sírboltba temettek, és akinek a sírja elé ezt a nagy követ hengerítették… Az angyal által mondott öt szóban benne van Jézus egész halál-eseménye…
Az angyal ezt követően az asszonyok tudtára adja az események pontos részleteit: „Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt!” A kő el lett hengerítve a sír bejárata elől, így láthatóvá vált mind a sírhoz érkező asszonyok, mind pedig a sírt őrző őrök előtt mindaz, ami a sírban volt. Ez pedig nem más, minthogy A SÍR ÜRES. Az angyal megnyugtatja a halott Jézust kereső asszonyokat, hogy holtteste azért nincs itt, azért nem látják, nem találják a sírban, mert már nem halott Jézus teste, hanem – a természet rendjével szembe szállva – feltámadt a halálból. Az angyal szavai megerősítik Jézus korábban mondott prófétai szavait: „amit megígérte”. Majd oda hívja őket az üres sírhoz, hogy a saját szemükkel lássák, saját maguk meggyőződhessenek róla, hogy a sír üres: „Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt!”
Még nagyon sok mindent lehetne az evangéliumhoz fűzni magyarázat vagy értelmezés tekintetében, de így is rendkívül hosszú lett… Ezekkel a gondolatokkal kívánok plébániánk minden tagjának, valamint minden kedves olvasó Testvéremnek és családjának áldott, szent Húsvétot! Örömünk oka, hogy A SÍR ÜRES, MERT JÉZUS FELTÁMADT A HALÁLBÓL! ALLELUJA!
Szeretettel és imádsággal ölel mindenkit: Marics István :-)
