Evangélium

2019. december 20.

EVANGÉLIUM (Mt 1,18-24)
Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
        Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
        és az Emmánuel nevet adják neki,
        ami azt jelenti: „velünk az Isten”.
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.


Vissza...

2026. február 27.
Nagyböjt 2. vasárnapja
Templomunk felszentelésének (2015) évfordulója holnap, hétfőn, a 18 órai szentmise keretében lesz; ekkor végezzük templomunk új orgonájának megáldását, melyre szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Bővebben
2026. február 27.
Templomunk liturgikus rendje
Holnap, hétfőn (március 2.) reggel nem lesz templomunkban szentmise.
Bővebben
2026. február 27.
Olvasmány
„Kegyes szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk.” (Zsolt 32)
Bővebben