Evangélium
2019. szeptember 13.
EVANGÉLIUM (Lk 15,1-32)
Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástu-dók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel, és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közüle-tek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha meg-találta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, össze-hívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat.« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenki-lenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szom-szédasszonyokat, és azt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Majd így folytatta: „Egy em-bernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt ap-jához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső ré-szét.« Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sok-kal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és el-ment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltéko-zolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az or-szágban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdá-hoz. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések elede-lével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és így szólt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Felke-lek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem va-gyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.« Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjá-hoz. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég el-len és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fi-adnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hoz-zátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzza-tok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hízlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett, és meg-került.« Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a ház-hoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épség-ben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az időseb-bik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágtál le neki.« Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. Most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt, és most életre kelt, elveszett, és újra meg-került.«”
Vissza...
