Evangélium

2019. április 20.

EVANGÉLIUM (Jn 20,1-9)
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Ezek az evangélium igéi.



Vissza...

2026. július 17.
Évközi 16. vasárnap
Szerdán (július 22.), 18 órakor ünnepi búcsúi szentmise lesz a sopronbánfalvai Mária Magdolna templomban. Ezen a napon teljes búcsú nyerhető a szokott feltételekkel. Szeretettel várjuk a kedves Híveket!
Bővebben
2026. július 17.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán (július 22.), a Nepomuki Szent János kápolnában nem lesz a szentmise.
Bővebben
2026. július 17.
Olvasmány
„Urunk, édes Istenünk, mennyire jó vagy hozzánk!” (Zsolt 85)
Bővebben