Evangélium

2019. február 1.

EVANGÉLIUM (Lk 4,21-30)
Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, űzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.


Vissza...

2026. október 16.
Évközi 29. vasárnap
A Nepomuki Szent János kápolnában szerdán (október 21.) lesz az utolsó szentmise az idei évben. A téli időszámítás alatt itt, a plébániatemplomban lesznek a szerdai szentmisék is.
Bővebben
2026. október 16.
Templomunk liturgikus rendje
Zenés dicsőítő szentségimádás, alatta pedig gyóntatás lesz templomunkban szombaton (október 24.), 16 órakor. Szeretettel ajánljuk mindnyájuk figyelmébe.
Bővebben
2026. október 16.
Olvasmány
„Adjatok az Úrnak dicsőséget, ismerjétek el hatalmát.” (Zsolt 95)
Bővebben