Nagyböjt 3. vasárnapja

2013. március 3.

- Az elmúlt hétvégén 39.400 Ft gyűlt össze a templombővítés javára, továbbá 87.425 Ft-ot adományoztak a katolikus iskolák javára, melyet az Egyházmegyei Hivatal felé továbbítottunk. A mai
napon a helyi Karitász javára fogadunk adományokat, s a jövő hétvégén a Szentföld javára lesz országos gyűjtés. Isten fizesse meg felajánlásaikat!

- Március 8-án, pénteken egész napos szentségimádásra hívjuk Testvéreinket, egy-egy szentórára jelentkezhetnek a sekrestyében kitett íven. A 16.45-kor kezdődő Rózsafüzér és
Szentségeltétel után 17.15-kor a Rózsafüzér Társulat férfi tagjai és a helyi Karitász Csoport vezetésével keresztutat járunk.

- Ugyancsak pénteken 19 órakor folytatódik a Felnőtt Katekézis előadássorozat a Szent Imre templomban. Az előadás témája: Hiszek az egy Istenben II. - A hit Istene és a filozófusok Istene. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

- A nagyböjti időben az esti szentmisék előtt fél órával illetve a vasárnapi 5 órás mise alatt lehetőséget biztosítunk a kedves Hívek számára a húsvéti szentgyónás elvégzésére.

- Kérjük, aki szeretné, hogy idős vagy beteg hozzátartozója még Húsvét előtt részesüljön a bűnbocsánat szentségében, jelezze a plébánián.

- Már előre hívjuk a kedves Testvéreket március 21-22-23-án plébániánkra, Kocsi György zamárdi plébános atya vezetésével nagyböjti lelkigyakorlatra. Részletes információkat a jövő héttől
olvashatnak.

A Nagyböjtre minden Testvérünknek Isten bőséges áldástt és a lelki fejlődés kegyelmét kívánjuk!

Vissza...

2026. február 6.
Évközi 5. vasárnap
Holnap, hétfőn (február 9.), 18 órakor, a Lőveri Esték keretében filmvetítés lesz a Szent Margit Plébánia Hetény termében: Szent II. János Pál pápa életét bemutató film IV. (utolsó) része.
Bővebben
2026. február 6.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán (február 11.) a betegek világnapján, a 18 órakor kezdődő szentmisében lehetőség nyílik a betegek szentségének felvételére. Aki szeretné felvenni a betegek kenetét, kérem, jelentkezzen a sekrestyében!
Bővebben
2026. február 6.
Olvasmány
„Az igaz ember világít, mint fény a sötétségben.” (Zsolt 111)
Bővebben