Évközi 5. vasárnap

2013. február 10.

- Az elmúlt vasárnap az első vasárnapi gyűjtés keretében 63.325 Ft adomány gyűlt össze a helyi Karitász javára. Hálásan köszönjük mindazok önzetlen és nagylelkű segítségét, akik bármilyen módon hozzájárultak és közreműködtek a meleg étel osztásában rászorulóink javára.

- A jövő vasárnap a 11 órás szentmisén vendégünk lesz Horváth László atya kórházlelkész, a soproni Bencés Templom igazgatója. A hétvége teljes perselybevételét templomunk bővítésének céljára különítjük el. A 17.00-kor kezdődő szentmise keretében kerül sor a betegek szentségének kiszolgáltatására. Kérjük, akik szeretnék felvenni e szentséget, jelezzék a sekrestyében kitett íven.

- A héten hamvazószerdával megkezdődik a nagyböjt. Ez időszak a húsvét előtti negyven napos előkészületi, bűnbánati időszak, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén. A böjti fegyelemről és a teljes búcsú elnyeréséről a faliújságon olvashatnak.

- Adónk 1-1%-ával a Magyar Katolikus Egyházat, illetve Szent Margit Alapítványunkat támogathatják. A Katolikus Egyház technikai száma: 0011, alapítványunk adószáma pedig: 19112941-1-08. Köszönjük felajánlásaikat!

Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!

Vissza...

2026. július 3.
Évközi 14. vasárnap
Plébániánk irodája hétfőtől péntekig (július 6-10.) zárva tart.
Bővebben
2026. július 3.
Templomunk liturgikus rendje
A héten (2026.07.06-10.), hétfőtől-péntekig nem lesz szentmise templomunkban és szerdán a kápolnában.
Bővebben
2026. július 3.
Olvasmány
„Istenem és királyom, magasztallak téged: szent nevedet áldom örökkön-örökké.” (Zsolt 144)
Bővebben