Évközi 2. vasárnap

2013. január 20.


2013. január 1-én egy „páratlan”, jubileumi évet kezdtünk: készülünk az 1943-ban országosan is meghirdetett Szent Margit év 70. évfordulójának méltó megünneplésére. XII. Pius pápa 1943.
november 19-én, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepnapján avatta szentté a mi Margitunkat!
A szentté avatás ünneplésének örömében úszva, alig pár napon belül Boldog Apor Vilmos püspök atya a soproni Lőverekben november 25-én felszentelte a Julianeum Domonkos Rendház villaépületből
kialakított új templomát, melynek titulusa: Árpádházi Szent Margit Templom! Az ország addig felszentelt Margit-templomai még csak a „Boldog” címet viselhették.
Vértanú püspökünk már ekkor elkezdte a megbeszélések sorát a Domonkos Rend Főnökével, a későbbi veszprémi püspök Badalik Bertalan atyával egy önálló egyházközség alapításáról itt, a
Lőverekben. A Szent Margit lelkészség 1945. március 1-én, pár héttel Apor Vilmos vértanúhalála előtt született meg. Az itt lakó katolikus hívek számának folyamatos emelkedése eredményezte épp 40 éve,
1973. január 1-én a plébániai rangra való emelkedést, Dr. Kacziba József püspök által. Azóta egyre sürgetőbb igénnyel jelentkezik a templomépítés vágya. Hosszú évtizedek vajúdásait az elmúlt
években már konkrét, realizálódott tettek sora követi, melyért hála és köszönet minden segítőnek!
A templomépítés-bővítés hosszú folyamatának eddig megtett és lerakott legfontosabb mérföldkövei: a plébánia mögötti telekrész szükséges hányadának megvásárlása, s így egységes, építhető telek
létrehozása, az engedélyezési terv elkészítése és beadása, majd 2012. Húsvétra az építési engedély hatályba lépése, Karácsonyra pedig a részletes kiviteli terv elkészülte.
Az elmúlt esztendő pünkösdjén, egyházközségi napunkon lelepleztük az épülő templom makettjét, s kijelöltük az új templom
alaprajzát a „lelki alapkőletétel” imádságával.

Most a templombúcsúnk ünnepére készülve, az idén aranymisés, 50 éve áldozópappá szentelt főpásztort, Dr. Pápai Lajos püspök atyát várva
szeretném külön szeretettel köszönteni egyházközségünk minden egyes tagját, plébániánk családjait.

Hálás szívvel köszönöm a sok áldozatos felajánlást, melyek a sok jó ember összefogásával az eddig eredményekhez vezettek!A jó Isten áldása, a Szent Család, Mária és József oltalma és pátrónánk, Árpádházi Szent Margit közbenjárása kísérje továbbra is életüket!

Szeretettel, imával:
Bognár István plébános


Vissza...

2026. február 6.
Évközi 5. vasárnap
Holnap, hétfőn (február 9.), 18 órakor, a Lőveri Esték keretében filmvetítés lesz a Szent Margit Plébánia Hetény termében: Szent II. János Pál pápa életét bemutató film IV. (utolsó) része.
Bővebben
2026. február 6.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán (február 11.) a betegek világnapján, a 18 órakor kezdődő szentmisében lehetőség nyílik a betegek szentségének felvételére. Aki szeretné felvenni a betegek kenetét, kérem, jelentkezzen a sekrestyében!
Bővebben
2026. február 6.
Olvasmány
„Az igaz ember világít, mint fény a sötétségben.” (Zsolt 111)
Bővebben