Évközi 25.vasárnap

2017. szeptember 22.

HIRDETÉSEK
 
- Ma van a Szentírás vasárnapja. Ezen az ünnepen különös tisztelettel vegyük kezünkbe a Bibliát, kiemelten is figyeljük és halljuk meg Isten élő, hívó szavát!

- A Szent Mihály-templom búcsúnapja szeptember 29-én, pénteken lesz. A Szent Mihály templomban 18 órakor kezdődik az ünnepi szentmise a város papjaival. Szeretettel hívnak és várnak bennünket! Ezen a napon nem lesz szentmise templomunkban.

- Plébániánk Karitász Csoportja adománygyűjtést tart szeptember vasárnapjain a rászoruló családok gyermekei beiskolázásának támogatásához. Az adományokat az erre a célra hátul kihelyezett perselybe helyezhetjük el.

- Fiatalok és felnőttek részére katekumen csoportot indítok. Azok jelentkezését várom, akik szeretnének megkeresztelkedni, ill. az elsőáldozást és bérmálást pótolni! Jelentkezni hivatali időben a plébánia irodájában vagy itt, a sekrestyében lehet. Bővebb felvilágosítás plébános atyánál kérhető.

- A Lőveri Esték programsorozat folytatódik: október 1-jén, 18:00 órakor Serbin Pavel és Krepak Avgust gordonkaművészek közreműködésével. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

- Tisztelettel jelezzük, hogy altemplomunk I. ütemterve elkészült. Az urnafülkék 25, ill. 10 évre megválthatók. Részletes információt plébániánk irodájában kérhetnek.

- A Hetény teremben lehetőség van a Győri Egyházmegyei Karitász által készített házi áldás feliratú hűtőmágnes és a Szt. László évhez kapcsolódó kulcstartó megvásárlására, mellyel a Katolikus Karitász munkáját támogatják.

- Ugyancsak a Hetény teremben lehetőség van szentmiséket előjegyeztetni, illetve az egyházközségi hozzájárulást befizetni.

Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2026. július 3.
Évközi 14. vasárnap
Plébániánk irodája hétfőtől péntekig (július 6-10.) zárva tart.
Bővebben
2026. július 3.
Templomunk liturgikus rendje
A héten (2026.07.06-10.), hétfőtől-péntekig nem lesz szentmise templomunkban és szerdán a kápolnában.
Bővebben
2026. július 3.
Olvasmány
„Istenem és királyom, magasztallak téged: szent nevedet áldom örökkön-örökké.” (Zsolt 144)
Bővebben