Advent 2. vasárnapja

2016. december 2.

HIRDETÉSEK

- Adventben minden hajnali szentmisére és az utána lévő reggelire hívjuk a gyermekeket és diákokat. A reggelikben való segítésre, hozzájárulásra további segítők jelentkezését várjuk; feliratkozni a sekrestyében lehet. Advent szombatjain az esti szentmise elején közösségeink segítségével végezzük a gyertyagyújtást. Hálásan köszönjük a Rózsafüzér Társulat részvételét az második alkalomnál, a következő héten, pedig a Házas csoport gyújtja meg a harmadik gyertyát.

- December 8-án, kedden a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának főünnepén nemcsak reggel, hanem este 17:45-kor is lesz szentmise.

- December 9-én, pénteken lesz egész napos szentségimádásunk. A program a hirdetőtáblán olvasható, az egyes szentórákra szeretettel várjuk a jelentkezőket!

- December 10-én, szombaton adventi családi napot tartunk a plébániánkon. A 15 órai előadással kezdődik templomunkban. Ugyancsak ezen a napon indul a szálláskeresés szép hagyománya. Idén tizenhárom befogadó család jelentkezését várjuk a sekrestyében.

- December 11-én vasárnap, 18 órakor lesz a Julianeum Énekkar adventi hangversenye. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk :-)

- Kérjük, akik szeretnék, hogy meglátogassam idős vagy beteg hozzátartozójukat az adventi időszakban, legkésőbb december 8-ig jelezzék.

- Az elmúlt hétvégén 101.465 Ft-ot adományoztak a kedves Hívek az Országos Karitász céljaira. Isten fizesse meg nagylelkűségüket!

- Karitász önkénteseket várunk a várkerületi faházba árusításra az adventben szerdáktól vasárnapokig. Jelentkezni lehet a plébánia irodájában hivatali órák alatt.

- December 10-én 18 órakor az Egyetem Közgazdasági Karán „Adventi fények” című jótékonysági koncertre hívnak bennünket.

- Értesítjük a Kedves Testvéreket, hogy ezen a hétvégén már lehet a 2017-es évre szentmise intenciót kérni és falinaptárt, valamint más egyéb ajándékot vásárolni a Hetény teremben. A jövő évi újság előfizetéseket is lehet már rendezni. Kérjük, külön jelezzék december 12-ig, ha valamelyik újságot nem kérik, ellenkező esetben az előfizetéseket folyamatosnak tekintjük.

Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2024. március 29.
Húsvétvasárnap
Húsvéthétfőn 18 órakor lesz szentmise templomunkban.
Bővebben
2024. március 29.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán a Nepomuki Szent János kápolnában (Villa sor 32.) lesz a szentmisénk.
Bővebben
2024. március 29.
Olvasmány
„Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta.” (Zsolt 117)
Bővebben