Évközi 10. vasárnap

2016. június 3.

HIRDETÉSEK

- Hálásan köszönjük mindazok önzetlen segítségét, akik bármi módon hozzájárultak az Úrnapi körmenet előkészítéséhez és lebonyolításához :-)

- Június 10-én, pénteken lesz egész napos szentségimádásunk. Külön is figyelmükbe ajánljuk a csendes percek, órák lehetősége mellett a közös szentórát délután 3 órakor, az irgalmasság órájában. A szentségimádási nap kivételesen ezzel a szentórával zárul, majd 16 órakor Te Deumos szentmise lesz Szent Margit Óvodánkkal. A program a hirdetőtáblán olvasható.

- Jövő szombaton már nem lesz „mocorgók” miséje, de egész nyár folyamán töretlen hűséggel várjuk a gyerekeket és a fiatalokat, különösen is a ½ 10-es szentmisékre június 12-től szeptemberig. A nyár folyamán „mocorgók miséje” mellett közösségeink rendszeres összejövetelei is szünetelnek az iskolakezdésig!

- Június 11-én, szombaton kerül megrendezésre városunkban a Templomok éjszakája rendezvény-sorozat, melyhez plébániánk is csatlakozott mindkét templomunkkal. A programok este 6 órakor kezdődnek. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

- Ma az elsővasárnapi gyűjtést a helyi Karitász céljaira fordítjuk. A gyűjtésből támogatni kívánjuk a nyári hittantáborunk résztvevőit. Isten fizesse meg!!!

- Augusztus 8-12-ig hittantábort szervezünk Kőszegre, felső tagozatos hittanosaink számára. További információ Telekes Zoltán táborszervezőnél lehet kapni a 70/274-5412 mobilszámon.

- Június 17-én 10 órakor Dr. Pápai Lajos püspök úr diakónussá szenteli Holpár István Balázst a Győri Bazilikában. Szeretettel hív és vár mindenkit és kéri az imáinkat!

- Hálás szívvel köszönjük meg mindazok segítségét, akik adományaikkal, egyházközségi hozzájárulásuk befizetésével és szentmise szándék kérésével is támogatják új templomunkat!
 
Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2026. február 6.
Évközi 5. vasárnap
Holnap, hétfőn (február 9.), 18 órakor, a Lőveri Esték keretében filmvetítés lesz a Szent Margit Plébánia Hetény termében: Szent II. János Pál pápa életét bemutató film IV. (utolsó) része.
Bővebben
2026. február 6.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán (február 11.) a betegek világnapján, a 18 órakor kezdődő szentmisében lehetőség nyílik a betegek szentségének felvételére. Aki szeretné felvenni a betegek kenetét, kérem, jelentkezzen a sekrestyében!
Bővebben
2026. február 6.
Olvasmány
„Az igaz ember világít, mint fény a sötétségben.” (Zsolt 111)
Bővebben