Urunk mennybemenetele

2016. május 6.

HIRDETÉSEK

- Május 12-én, csütörtökön 15 órakor a templomunkban próba lesz a bérmálkozókkal, illetve a fiatalok és szüleik gyóntatása. A bérmálás szentségét fiataljainknak Megyésfőpásztorunk szombaton 10 órakor szolgáltatja ki ünnepi szentmise keretében. Imádkozzunk értük, hogy elnyerjék a Szentlélek hét ajándékát!

- Május 13-án, pénteken lesz egész napos szentségimádásunk. Külön is figyelmükbe ajánljuk a csendes percek, órák lehetősége mellett a közös szentórát délután 3 órakor, az irgalmasság órájában. A program a hirdetőtáblán olvasható.

- Május 16-án, Pünkösdhétfőn, a Villa sori kápolna búcsúnapján egyházközségünk családi napot szervez. Célunk, hogy a spirituális élmények mellett kulturális program keretében, a közös élmények is összekovácsolják plébániánkat. Délután 3 órakor szabadtéri szentmise a kápolnánál, utána este 7 óráig verses zenés műsor vár bennünket. Mindenkit szeretettel hívunk!

- Május 22-én 9 órakor ismét lesz elsőáldozás templomunkban. Imádsággal támogassuk gyermekeinket a felkészülésben, az Úr Jézussal való élő találkozás örömét kérjük számukra! Ezen a vasárnapon is elmarad a fél 10-es szentmise. Az elsőáldozás előtti próba, illetve a gyerekek és szüleik gyóntatása május 21-én, szombaton 9 órakor lesz.

- Ferenc pápa kezdeményezésére az ukrajnai testvéreink megsegítésére szóló gyűjtést egyházmegyénkben ma tartjuk. Jövő vasárnap, pünkösdkor pedig Püspök Atya engedélyével a templomépítés folytatására adakozhatnak a kedves Hívek. Hálásan köszönjük felajánlásaikat, Isten fizesse meg!

- Adónk 1+1%-ával a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), illetve Szent Margit Alapítványunkat (adószáma: 19112941-1-08) támogathatják. Önnek csak egyetlen nyilatkozat, nekünk új templomunk további szépítésének öröme! :-)

- Hálás szívvel köszönjük meg mindazok segítségét, akik adományaikkal, egyházközségi hozzájárulásuk befizetésével és szentmise szándék kérésével is támogatják új templomunkat!

Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2026. február 6.
Évközi 5. vasárnap
Holnap, hétfőn (február 9.), 18 órakor, a Lőveri Esték keretében filmvetítés lesz a Szent Margit Plébánia Hetény termében: Szent II. János Pál pápa életét bemutató film IV. (utolsó) része.
Bővebben
2026. február 6.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán (február 11.) a betegek világnapján, a 18 órakor kezdődő szentmisében lehetőség nyílik a betegek szentségének felvételére. Aki szeretné felvenni a betegek kenetét, kérem, jelentkezzen a sekrestyében!
Bővebben
2026. február 6.
Olvasmány
„Az igaz ember világít, mint fény a sötétségben.” (Zsolt 111)
Bővebben