Az Isteni Irgalmasság vasárnapja

2016. április 1.

HIRDETÉSEK

- Ma van az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Húsvét nyolcadik napját Szent II. János Pál pápa 2000-ben Szent Fausztína nővér közlései alapján nyilvánította ünneppé. Ezen a napon teljes búcsút nyerhetünk, ha a szentgyónás és a szentáldozás után a Szentatya szándékára imádkozunk. Ma a helyi Karitász céljaira gyűjtünk, egyházközségünk betegeire gondolva. Isten fizesse meg adományaikat!

- Holnap, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a 7 órás szentmise mellett 17:45-kor is lesz esti szentmise templomunkban. Szeretettel várjuk a kedves Híveket.

- Pénteken, április 8-án lesz egész napos szentségimádásunk. Külön is figyelmükbe ajánljuk a csendes percek, órák lehetősége mellett a közös szentórát délután 3 órakor, az irgalmasság órájában. Most, a húsvéti időben a Via Crucis helyett a Via Lucis-t, vagyis a fény, az öröm útját imádkozzuk. A program a hirdetőtáblán olvasható, az egyes szentórákra szeretettel várjuk a jelentkezőket!

- Lőveri esték címmel sorozat folytatódik templomunkban április 10-én, este 6 órakor Ács Tamás előadóestjével, a Költészet napjára, József Attila születésnapjára emlékezve.

- 2016. június 27 – július 1. között gyalogos zarándoklatot szervezünk Mariazellbe. Részleteket a faliújságon olvashatnak!

- Adónk 1+1%-ával a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), illetve Szent Margit Alapítványunkat (adószáma: 19112941-1-08) támogathatják. Önnek csak egyetlen nyilatkozat, nekünk új templomunk további szépítésének öröme! :-)

- Hálás szívvel köszönjük meg mindazok segítségét, akik bármilyen módon hozzájárultak húsvét szent titkának megünnepléséhez, továbbá köszönjük azt is, hogy adományaikkal, egyházközségi hozzájárulásuk befizetésével és szentmise szándék kérésével is támogatják új templomunkat!

Feltámadt Krisztus örömét, békéjét és irgalmasságát kívánjuk Testvéreinknek!


Vissza...

2025. szeptember 5.
Évközi 23. vasárnap
Jövő szombaton (szeptember 13.), 16 órakor kezdődik templomunkban a mocorgók szentmiséje, melyre szeretettel hívom különösen is a kisgyermekes családokat!
Bővebben
2025. szeptember 5.
Templomunk liturgikus rendje
Jövő vasárnap (szeptember 14.), a 9:30 órai szentmisében Veni Sanctet tartunk; az új tanév kezdetén a Szentlélek Úristent hívjuk segítségül. Szeretettel hívom a diákokat és családjaikat!
Bővebben
2025. szeptember 5.
Olvasmány
„Te lettél, Uram, menedékünk, nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 89)
Bővebben