Ádvent 3. vasárnapja

2015. december 11.

HIRDETÉSEK

- Ma, Gaudete, azaz Örvendezés vasárnapján, igazi szívbéli örömet kívánunk Híveinknek!

- Hálásan köszönjük a Házas csoport részvételét a gyertyagyújtásnál, a következő héten, december 19-én pedig a Ministránsokat kérjük fel a negyedik gyertya meggyújtására.

- A karácsonyi pásztorjátékhoz szombaton december 19-én délelőtt 10 órától kezdődik a próba. Az előadás december 24-én, Szenteste 16 órakor lesz.

- Elindult a szálláskeresés szép hagyománya. Idén tizenegy befogadó család jelentkezését várjuk a sekrestyében.

- Holnap, hétfőn 17 órakor kezdődő ünnepi szentmisével Dr. Pápai Lajos megyéspüspök megnyitja az Irgalmasság Szentévét a Szent Mihály templomban.

- Kérjük, akik szeretnék, hogy meglátogassam idős vagy beteg hozzátartozójukat az ádventi-karácsonyi időszakban, legkésőbb december 15-ig jelezzék.

- Hirdetjük kedves Testvéreinknek, hogy december 19-én lesz a 2015-ös év utolsó „mocorgók miséje”, 2016-ban pedig az első szentmiséjük január 9-én 16 órakor kezdődik.

- Jövő vasárnap Püspök Atya engedélyével a templomépítés folytatására gyűjtünk. Szeretnénk folytatni az altemplom építési munkálatait. A 11 órás szentmisén Németh Antal esperes, kópházi plébános lesz a vendégünk.

- A 2016. évi újság előfizetéseket már lehet rendezni. Kérjük, külön jelezzék december 20-ig, ha valamelyik újságot nem kérik, ellenkező esetben az előfizetéseket folyamatosnak tekintjük.

- Értesítjük a Kedves Testvéreket, hogy jövő évi naptár, képeslap valamint más egyéb ajándék vásárolható a verandán, a templom előtt pedig az ovis szülőktől vásárolhatnak meglepetéseket.

Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2026. február 6.
Évközi 5. vasárnap
Holnap, hétfőn (február 9.), 18 órakor, a Lőveri Esték keretében filmvetítés lesz a Szent Margit Plébánia Hetény termében: Szent II. János Pál pápa életét bemutató film IV. (utolsó) része.
Bővebben
2026. február 6.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán (február 11.) a betegek világnapján, a 18 órakor kezdődő szentmisében lehetőség nyílik a betegek szentségének felvételére. Aki szeretné felvenni a betegek kenetét, kérem, jelentkezzen a sekrestyében!
Bővebben
2026. február 6.
Olvasmány
„Az igaz ember világít, mint fény a sötétségben.” (Zsolt 111)
Bővebben