Evangélium

2015. június 12.

EVANGÉLIUM / Mk 4, 26-34/

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: ,,Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.'' Majd folytatta: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.'' Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.


Vissza...

2026. október 9.
Évközi 28. vasárnap
Október a rózsafüzér hónapja. Kapcsolódjunk bele a közös imádságba, és tapasztaljuk meg a rózsafüzér erejét!
Bővebben
2026. október 9.
Templomunk liturgikus rendje
A Nepomuki Szent János kápolnában október 21-én (szerda) lesz az utolsó szentmise az idei évben. A téli időszámítás alatt itt, a templomban lesznek a szerdai szentmisék is.
Bővebben
2026. október 9.
Olvasmány
„Otthonom lesz az Isten háza mindörökké, szünet nélkül.” (Zsolt 22)
Bővebben