Húsvét 5. vasárnapja

2015. május 1.

Ezen a vasárnapon mindenek előtt nagy szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat: Isten áldja meg mindnyájukat!

- Ma az állópersely bevételét a helyi Karitász céljaira különítjük el, melyet a Kárpátalján élő rászoruló testvéreinknek továbbítanak. Hálásan köszönjük felajánlásaikat, Isten fizesse meg :-)

- Május 8-án, pénteken 18 órakor a bécsi úti Keresztelő Szent János templom felszentelésének 125. évfordulóját szentmise keretében emlékeznek meg. Részleteket a faliújságon olvashatnak! Ezen a napon nálunk este nincs semmi lelki program és az egész napos szentségimádást egy héttel később tartjuk meg.

- Május 10-én, vasárnap 16 órakor Újkéren ünnepi szentmise keretében megkoronázzák a felújított Mária szobrot. Nagy szeretettel hívnak Bennünket!

- Jövő vasárnap, illetve május 17-én 9 órakor lesznek az elsőáldozások templomunkban. Imádsággal támogassuk őket a felkészülésben, az Úr Jézussal való élő találkozás örömét kérjük számukra! Ezen a két vasárnapon elmaradnak a fél 10-es szentmisék. Az elsőáldozás előtti próba, illetve a gyerekek és szüleik gyóntatása május 9-én és 16-án, szombaton 9 órakor lesznek.

- Május 4-én, hétfőn a plébániai iroda zárva tart. Szerdától a szokott rend szerint várjuk a kedves Testvéreket!

- Adónk 1+1%-ával a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), illetve Szent Margit Alapítványunkat (adószáma: 19112941-1-08) támogathatják. Önnek csak egyetlen nyilatkozat, nekünk új templomunk további szépítésének öröme! :-)

- Hálás szívvel köszönjük meg mindazok segítségét, akik adományaikkal, egyházközségi hozzájárulásuk befizetésével és szentmise szándék kérésével is támogatják új templomunk fenntartását!

Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2026. február 6.
Évközi 5. vasárnap
Holnap, hétfőn (február 9.), 18 órakor, a Lőveri Esték keretében filmvetítés lesz a Szent Margit Plébánia Hetény termében: Szent II. János Pál pápa életét bemutató film IV. (utolsó) része.
Bővebben
2026. február 6.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán (február 11.) a betegek világnapján, a 18 órakor kezdődő szentmisében lehetőség nyílik a betegek szentségének felvételére. Aki szeretné felvenni a betegek kenetét, kérem, jelentkezzen a sekrestyében!
Bővebben
2026. február 6.
Olvasmány
„Az igaz ember világít, mint fény a sötétségben.” (Zsolt 111)
Bővebben