Olvasmány

2023. május 19.

2023.05.21.:

OLVASMÁNY (ApCsel 1, 1-1 1)

Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen megbízást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, és fölvétetett a mennybe. Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. Amikor egy alkalommal együtt étkezett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről, mint mondta, „tőlem hallottatok: János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, most fogod helyreállítani Izrael országát?” Ő azt felelte: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat és az alkalmakat. Ezeket az Atya szabta meg a saját tetszése szerint. De amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.” Miután ezeket elmondta, a szemük láttára fölemelkedett, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták. Miközben feszülten figyelték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi állt meg mellettük, fehér ruhába öltözve, és meg-szólította őket: „Galileai férfiak! Miért álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan most szemetek láttára a mennybe ment.”



Vissza...

2026. március 13.
Nagyböjt 4. vasárnapja
Március 23-25-ig (hétfőn, kedden és szerdán) közös városi NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLAT lesz templomunkban. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves Testvéreket, készüljünk közösen a közelgő Húsvéti ünnepekre!
Bővebben
2026. március 13.
Templomunk liturgikus rendje
Csütörtökön, Szent József ünnepén, a szentmise végén az apák, nagyapák és családfők megáldását végezzük. Szeretettel hívom az apákat, nagyapákat és családfőket!
Bővebben
2026. március 13.
Olvasmány
„Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom.” (Zsolt 22)
Bővebben