Évközi 14. vasárnap

2014. július 4.

- Az elmúlt hétvége gyűjtése összesen 92.360 Ft volt. Ebből 31.250 Ft-ot adományoztak a templomépítésre. Ma pedig az állópersely bevételét a helyi Karitász céljaira, a rászorulók segítésére különítjük el. Hálásan köszönjük felajánlásaikat, Isten fizesse meg!

- Holnap reggel 6.45-kor kezdődik a szentmise a zarándoklatra induló Házas csoport tagjaival.

- Július 11-én, pénteken egész napos szentségimádásra hívjuk Testvéreinket a szokott rend szerint, melynek programját a hirdetőtáblán olvashatják. Egy-egy szentórára jelentkezni a sekrestyében kitett íven lehet.

- Július 26-án, szombaton autóbuszos zarándoklatra indulunk a Csallóközbe. Az egész napos program része Somorja, Nagymagyar, Bacsfa, Gelle templomainak, kegyhelyeinek megtekintése. Részvételi díj 4.450 Ft, mely tartalmazza a biztosítást is. Jelentkezés a Szent Margit plébánián irodai órák alatt vagy szentmisék után.

- A nagy érdeklődésre való tekintettel július 31-ig meghosszabbítottuk a tégla adomány lehetőségét templomunk építéséhez: minden 100.000 Ft feletti adomány esetén köszönetünk jeléül az adakozó neve felkerül az új templom bejárata melletti támogatók falára. Társas vállalkozások részére igazolást tudunk adni a tégla és egyéb adományok befizetéséről, ha igénylik. Részleteket a plébánia irodájában kaphatnak!

- Még lehet intézni a második féléves újság előfizetéseket, a szentmisék után a verandán.

- Holnap hétfőn a plébániai iroda zárva tart. Szerda délután 2-től ismét szeretettel várjuk a kedves Testvéreket.
 
A nyári szabadságukat töltőknek, a pihenni vágyó Testvéreknek a vasárnapi evangélium szavaival kívánunk testi-lelki fejlődést!


Vissza...

2025. szeptember 5.
Évközi 23. vasárnap
Jövő szombaton (szeptember 13.), 16 órakor kezdődik templomunkban a mocorgók szentmiséje, melyre szeretettel hívom különösen is a kisgyermekes családokat!
Bővebben
2025. szeptember 5.
Templomunk liturgikus rendje
Jövő vasárnap (szeptember 14.), a 9:30 órai szentmisében Veni Sanctet tartunk; az új tanév kezdetén a Szentlélek Úristent hívjuk segítségül. Szeretettel hívom a diákokat és családjaikat!
Bővebben
2025. szeptember 5.
Olvasmány
„Te lettél, Uram, menedékünk, nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 89)
Bővebben