Szentháromság vasárnapja

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA – A – 2020
 
         Az Ószövetségből, a Kivonulás könyvéből ismerjük a sinai szövetségkötés eseményének elbeszélését. Ennek előzménye, hogy Isten Egyiptomból kiszabadította Izraelt, a választott népet, majd pedig szövetséget kötött velük (vö. Kiv 19; 24).
         A szövetségkötés után Mózes felmegy a Sínai-hegyre, hogy találkozzon Istennel. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy Mózes a hegyen negyven nap és negyven éjjel tartózkodik (a negyvenes szám sokszor megjelenik a Szentírásban, ahol üdvtörténeti összefüggésekre mutat rá). Amíg Mózes a hegyen tartózkodik, addig a nép aranyborjút készít, hogy annak képében imádja azt az istenséget, aki kiszabadította őt Egyiptomból, a szolgaságból. Amikor Mózes a tízparancsolat két kőtáblájával lejön a hegyről és meglátja az aranyborjút, dühében összetöri a két kőtáblát és megbünteti a népet (vö. Kiv 32,1-10). Érthető, hogy mindezek következtében Isten nem akar többé a hozzá hűtlenné vált néppel vonulni, de Mózes könyörgésére megbocsát, és visszafogadja Izraelt (vö. Kiv 32,13-14).
         Szentháromság vasárnapjának első olvasmánya azokat az eseményeket beszéli el, amelyek Isten megbocsátása után történtek, mégpedig három lépésben: először Mózes Isten elé járulásáról olvasunk az új kőtáblákkal (Kiv 34,1-4); ezt követi egy Isten lényegét feltáró kijelentés az isteni jóságról és irgalomról (Kiv 34,6); végül pedig Mózes könyörgő szavait olvassuk Isten irgalmáért és megbocsátásáért (Kiv 34,8-9).
         Mózes, az Úr utasítása szerint új kőtáblákat készít, mégpedig olyanokat, amilyenek az elsők voltak. Másnap korán reggel elindul a két kőtáblával a Sínai-hegyre, ahogy Isten megparancsolta. Majd Isten leereszkedik a felhőben, ő pedig eléje járul (Kiv 34,1-4). Isten elvonul Mózes előtt, és ekkor hangzik el Isten önmagát kinyilatkoztató szava: „Az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag.” (Kiv 34,6) Ezek a kinyilatkoztató szavak igen röviden és tömören összefoglalják Izrael, a választott nép Istennel kapcsolatos üdvtörténeti tapasztalatát, vagyis azt, hogy milyennek ismerték meg az Istent. Felsorolja azokat a jelzőket, amelyek az ember felé forduló Isten végtelen irgalmát, szeretetét és türelmét jellemzik. Rendkívül lényeges és az istenfogalmat mélyen meghatározó kifejezések ezek, amelyek a megismert Isten lényegi tulajdonságai. Eszerint Isten jósága és üdvözítő akarata messze felette áll az emberi gyengeségnek, s Ő mindig kész arra, hogy megbocsásson és újra kezdjen az esendő emberrel. Ez az Istentől származó és Önmagáról szóló kijelentés gyakorlatilag felbátorítja Mózest, hogy hűtlen népéért könyörögjön: „Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk. Bár keménynyakú nép ez, de bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül!” (Kiv 34,9) Mózes alázatos és ugyanakkor határozott „imája” példája lehet minden (önmaga vagy mások vétkeiért végzett) engesztelő és könyörgő imádságnak…
         Érdekes jelenség, hogy az Ószövetség nem ismeri ugyan a Szentháromság titkát, de Istenről olyan egyedülálló tapasztalatokkal és ismeretekkel rendelkezik, amelyek az Újszövetség istenhitébe is beépülnek, és az Úr Jézus tanítása támaszkodik rájuk. Más szavakkal úgy is mondhatjuk, hogy az Úr Jézus tanítását az Ószövetség kinyilatkoztatására építi (ezért is van rendkívül szoros és elszakíthatatlan kontinuitás az Ószövetség és Újszövetség között). A két szövetség istentapasztalata tehát, hogy Isten mindenkor megbocsátásra kész irgalma és szeretete elöl jár.
         Isten szeretetét és türelmét az Úr Jézus különleges módon tette számunkra nyilvánvalóvá és kézzelfoghatóvá. A hegyi beszédben (amely Jézus tanításának központi, lényegi magva) arra tanít, hogy Isten a mi Atyánk (ez a legszentebb imádságunkban is visszaköszön), aki jókra és gonoszokra egyaránt szeretettel (!) tekint (vö. Mt 5,45), s mindenkor kész bárkit (!) visszafogadni, mint a tékozló fiút (vö Lk 15,11-32), a bűnbánó vámost (vö. Lk 18,9-14), vagy pedig a jobb latort (vö. Lk 23,39-43). Ezeket a szavakat fontolgatva eszembe jutott egy mondás, amit valaki nagyon szellemesen fogalmazott meg: „Milyen jó, hogy maga, az Isten tart majd ítéletet, mert ő irgalmas. Ha az emberek ítélkeznének felettünk, nem sokan üdvözülnének…”
Az Isten élete valamelyest mindig titok és misztérium marad az ember számára, mégis, az Úr Jézus ennek az isteni életnek a titkát fejtegeti az evangéliumban. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek ugyanannak az isteni életnek a birtokosai. Jézus tanítása elvezeti az Egyházat a Szentháromság hitének megvallásához: egy Istenben három személy van, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Azt tudjuk az Úr Jézus tanításából és az evangéliumok elbeszéléséből, hogy a jövő tisztázása a Szentlélek küldetése lesz. A Szentlélek, az Igazság Lelke, megadja majd a tisztánlátást, Jézus üdvözítő művének teljes megértését. Az Úr Jézus üdvözítő tervét a maga valóságában a Szentlélek által érthetjük meg. Ez pedig azt is jelenti tehát, hogy nélküle nem… A „teljes igazság” pedig magában foglalja mindazt, amit Isten az emberiség üdvössége érdekében közölni akart Jézus Krisztusban, és amit az Egyházra bízott.
A Szentlélek Jézusról tanúskodik, és mindarra emlékeztet, amit Jézus földi életében tanított. Ez azonban nem csak azt jelenti, hogy a Szentlélek egyszerűen csak megismétli vagy felidézi mindazt, amit valamikor Jézus tanított, hanem a Jézus földi életében egykor történteket és tanítottakat a jelen számára szóló időszerűségben (a ma embere előtt érthetően) tárja fel. A Szentlélek nemcsak Jézus üdvözítő művének teljes megétését adja meg, de azt is, hogyan tegyenek róla meggyőző tanúságot az emberek előtt. Az Úr Jézus többször beszélt róla: „Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek.” (Mt 10,18-20) A Szentlélek tevékenységének bemutatása bevezet minket az isteni élet titkába, az Atya, a Fiú és a Szentlélek közösségébe. Ezért a Szentlélek eljövetele nem más, mint Jézus üdvözítő művének befejezése.
A Szentháromság hitünk legnagyobb titka; értelmünk fel nem foghatja, de szívünkhöz nagyon is közel van. Tisztelete, imádata áthatja egész életünket: az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek templomai vagyunk. Vörösmarty Mihály rendkívül szépen érzékelteti a Szentháromság titok voltát, amikor ezt írja: „A látnivágyó napba nem tekinthet.” Mi sem fürkészhetjük a Szentháromság titkát, de Jézuson keresztül tanulmányozhatjuk: „Aki engem lát, látja az Atyát is.”
Szentháromság vasárnapjának evangéliumi elbeszélése az Úr Jézus Nikodémussal folytatott beszélgetésének egy részlete (Jn 3,1-21). Ahhoz, hogy megértsük az Úr Jézus tanításának lényegét, az elbeszélés teljes szövegét jó végig olvasnunk.
A húsvét alkalmával Jeruzsálemben, a fővárosban tartózkodó Jézust egy alkalommal, éjnek idején felkereste egy Nikodémus nevű farizeus, aki a főtanács (szanhedrin) tagja volt. Jézus csodái mély benyomást tettek rá, és ő azokból isteni küldetésére következtetett, sőt megnyilatkozását Jézussal kapcsolatban egyfajta hitvallásnak (!) is tekinthetjük: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki sem tud ilyen csodákat művelni, mint te, ha Isten nincs vele.” (Jn 3,2) Mielőtt azonban Nikodémus kérdéseket tehetett volna fel, Jézus maga indítva el a beszélgetést, Isten országáról és annak elnyeréséről, a keresztségben létrejött újjászületésről tanítja őt: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik vízből és (Szent)Lélekből, az nem megy be az Isten országába.” (Jn 3,5)
Az Ószövetség várakozásában Isten országának eljövetele a történelem beteljesedését jelentette, amikor Isten közvetlenül belenyúl majd az események menetébe. Meghozza az isteni igazság és jogrend, a szentség és jó győzelmét, ítéletet mond a történelem gonosz erői felett, és csodálatosan megújítja a földi létet és valóságot is.
Az Úr Jézus tanítása szerint az ő földi működésével már elkezdődött ez az embert és világot megújító isteni tevékenység, amelynek végső megvalósulása második eljövetelével érkezik el. Jézus azonban kitágítja az Ószövetség horizontját: Isten országa valójában az Istennel való találkozás, aki örök élettel (saját életében való részesítésével) ajándékozza meg az embert. Ahhoz azonban, hogy az Isten országába, az isteni (szentháromságos) élet közösségébe léphessen az ember, megszentelődésre, Szent János evangéliumának szóhasználatában „újjászületésre” van szüksége. Ezt az újjászületést maga, Isten hozza létre az emberben. Már az Ószövetség is Isten lelkétől várta az embert átformáló megszentelést. Húsvét éjszakáján, a vigília szertartásban olvassuk Ezekiel prófétától a következő próféciát: „Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket. Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek, és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok.” (Ez 36,25-27) Itt kell megjegyeznünk, hogy ez a megszentelés gyakorlatilag az Újszövetségben teljesedett be. De míg az Ószövetségben az Isten Lelke csupán a teremtő és megszentelő isteni erőt jelenti, addig az Újszövetségben egy mély titok tárul fel: a Szentlélek Istenben valóságos személy, az isteni élet birtokosa, aki az embernek a keresztségben az újjászületést ajándékozza. Ez a megszentelődésben létrejött újjászületés végső fokon az Úr Jézus Istentől eredő küldetésével, üdvözítő szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával áll összefüggésben (ez a kereszt titka!). Ennek megértése után van értelme annak, hogy Jézus keresztjét a nyakunkba vagy lakásunk falára függesszük, amely így már nem csupán egy keresztény szimbólum, hanem a saját üdvösségünk és megszentelődésünk eszköze, és ugyanakkor hitvallás is a részünkről…
Az Úr Jézus több, mint a próféták egyike, hiszen Ő maga a Fiú, aki egylényegű az Atyával, akit gyakran Istennek is nevez, s akivel mint Fiú egyenlőnek mondja magát: „Aki engem lát, az Atyát is látja… Higgyétek, hogy és az Atyában vagyok, s az Atya bennem.” (Jn 14,9-11) „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,13)
Az Úr Jézus, a Fiú küldetése akkor teljesedik be, amikor a világból ismét az Atyához távozik (Mennybemenetel), és elküldi tanítványainak a Szentlelket (Pünkösd), akinek megszentelő és örök életet ajándékozó tevékenységében Isten üdvözíti a világot.
Az Úr Jézus tanítása a Szentháromságról Isten üdvözítő jóságát és irántunk való végtelen (!) szeretetét tárja elénk: az Atya teremtett és üdvösségre (vele való közösségre) hívott minket, a Szentlélek az Atya és Fiú küldetésében megszentel (újjáteremt) minket és Isten kegyelmének örök életre jogosító adományában részesít. Erről, a Szentháromság életében feltáruló szeretetről és az ebből ránk háruló nagy feladatról így vall Szent János apostol: „Isten szeretete abban nyilvánul meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa (!) éljünk… Ő szeretett minket, és elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.” (1Jn 4,10-11)
A hittani ismereteink sok mindent fogalmi eszközként biztosítanak számunkra a Szentháromságról. De Isten nem fogalom vagy gondolat számunkra, hanem a Teremtőnk, az Üdvözítőnk, a Megszentelőnk és Újjáteremtőnk. Ezért nem elég tudni „valamit” az Istenről, hanem a személyes és mély, bensőséges és átformáló kapcsolat a célja vallási életünknek. Ehhez persze ismernünk kell Őt valóban olyannak, amilyen. Az Úr Jézus tanítása ebben segít bennünket. Törekedjünk egy az Úr Jézus tanítása alapján álló hiteles isten-kép kialakítására és ez alapján egy felemelő és vigaszt, reményt adó isten-kapcsolat megélésére, amely nem csupán „Isten”-nek szólítja Őt, hanem tudja ezt mondani: „Én Uram, én Istenem!” (a hitetlen Tamás apostol hitvallása)



2020. október 22.
Évközi 30. vasárnap
November 2-án (hétfő), halottak napján 18 órakor lesz szentmise templomunkban. A szentmise után elvégezzük a halottakért végzett ájtatosságot.
Bővebben
2020. október 22.
Templomunk liturgikus rendje
A téli időszámítás alatt a templomunkban lesznek a szerdai szentmisék is.
Bővebben
2020. október 22.
Evangélium
„Szeretlek, Uram, Istenem, én erősségem.” (Zsolt 17)
Bővebben