Évközi 12. vasárnap

2013. június 21.

- Hálával szívünkben szeretnénk köszönetet mondani a Jó Isten után mindazoknak, akik részt vállaltak az épülő Szent Margit templom alapkőletételének méltó megünneplésében, akik bármi módon hozzájárultak annak előkészületeihez, szervezéséhez és lebonyolításához :-)
- Az elmúlt hétvége adományainak összege 189.185 Ft + 20 Euro volt, teljes egészében a templomépítésre különítjük el. Köszönjük felajánlásaikat, Isten fizesse meg!
- Egész nyár folyamán szeretettel várjuk templomba a gyerekeket és a fiatalokat, különösen is a ½ 10-es diákmisére! A július 9 és 13 között tartandó hittantáborba még a hét közepéig lehet jelentkezni!
- Már lehet intézni a második féléves újság előfizetéseket, a szentmisék után a verandán.
- Június 24-én, hétfőn Keresztelő Szent János születésének ünnepén búcsúi szentmise lesz a bécsi úti Keresztelő János templomban. Szeretettel várják a kedves Testvéreket!
- 2013. június 27-én, csütörtökön Szent László király ünnepe lesz Győrben. A körmenet meghirdetésének 250. évfordulóján a program része lesz a 18 órai püspöki szentmise (szónok: Dr. Lukácsi Zoltán rektor), majd az azt követő ünnepi körmenet. Részletes program a faliújságon!
- 2013. június 29-én, szombaton 10 órakor dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök aranymiséje lesz a győri bazilikában.
- Még van 10-15 hely a mariazelli buszos zarándoklásra. Indulás: július 6-án, szombaton reggel 6:00 órakor. Az utazás költsége 4000 Ft, melyet majd a visszafele úton, a buszon szednek össze.
- Köszönjük mindazoknak, akik már rendezték az idei egyházközségi hozzájárulásukat! Akik még nem tették meg, mielőbb szíveskedjenek befizetni, hogy a templomépítés munkálatait ezzel is elő tudjuk mozdítani :-)

Áldott hetet testi-lelki felüdülést kívánunk minden kedves Testvérünknek!
 


Vissza...

2024. március 29.
Húsvétvasárnap
Húsvéthétfőn 18 órakor lesz szentmise templomunkban.
Bővebben
2024. március 29.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán a Nepomuki Szent János kápolnában (Villa sor 32.) lesz a szentmisénk.
Bővebben
2024. március 29.
Olvasmány
„Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta.” (Zsolt 117)
Bővebben