Húsvét 5. vasárnapja

2013. április 27.

- Az elmúlt hétvégén 147.370 Ft és 5 Euro perselyadomány gyűlt össze,  melyet a templombővítésre különítettünk el. Ma a papnevelés céljaira gyűjtünk,  Isten fizesse meg felajánlásaikat!

- Május 1-én, szerdán egy piknikre, majálissal egybekötött kirándulásra hívjuk  
gyermekeinket, szüleikkel együtt. Úti cél a Fáber-rét, indulás délelőtt fél 10-kor a Szent Margit Plébánia elől. A réten szabadtéri szentmise, majd közös agapé a hazulról hozott étel-italból. Szeretettel várunk Benneteket!

- A héten elsőpéntek, napközben látogatom a betegeket. Az esti szentmise előtt 1 órával a Rózsafüzér Társulat imaórája lesz, illetve gyónási lehetőség.

- Május hónapban hívjuk és várjuk Testvéreinket májusi litániára az esti szentmisék előtt!

- A harmadik a-b-c-d. osztályos hittanosaink szentgyónása és elsőáldozási próbája május 4-én, szombaton 9 órakor kezdődik a Szent Imre templomban, ahol első szentáldozásuk is lesz május  5-én, jövő vasárnap reggel 9 órakor.
A nyolcadik osztályos diákok bérmálkozására pedig május 18-án, szombaton délután 4 órakor a Szent Mihály templomban kerül sor. Imádkozzunk értük!

- Szeretettel hívunk mindenkit május 20-án, Pünköshétfőn egyházközségi napunkra! A program 10 órakor ünnepi szentmisével kezdődik, majd gyermekműsor; Brenner József atyával beszélgetés a templomban; "Család mint érték" előadás a verandán, valamint kulturális programok.

- Május 25-én, szombaton pedig egy buszos zarándokútra invitáljuk kedves Testvéreinket, az alsó-ausztriai Sonntagberg, illetve Maria Taferl kegyhelyeire. Az útiköltség 4.000 Ft, mely a biztosítást is tartalmazza. Jelentkezni személyesen, az összeg befizetésével lehet az irodai órákban vagy a szentmisék után.

Vissza...

2024. április 12.
Húsvét 3. vasárnapja
Ebben az évben három csoportban (április 21., május 12. és 26.) lesznek elsőáldozások templomunkban. Mindhárom vasárnapon az elsőáldozási szentmise 11 órakor kezdődik.
Bővebben
2024. április 12.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán a Nepomuki Szent János kápolnában (Villa sor 32.) lesz a szentmisénk.
Bővebben
2024. április 12.
Olvasmány
„Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!” (Zsolt 4)
Bővebben