Húsvét 4. vasárnapja

2013. április 20.

- Ma, április 3. vasárnapján perselyadományaikat Püspök Atya engedélyével a templom bővítésére különítjük el. Isten fizesse meg bőkezű felajánlásaikat!

- Közeledik az elsőáldozás és a bérmálás időpontja. A harmadik a-b-c-d. osztályos hittanosaink első szentáldozása a soproni Szent Imre templomban lesz, május első vasárnapján, 5-én reggel 9 órakor. Templomunkban ezen a napon a miserend változatlan. A nyolcadik osztályos diákok bérmálkozására pedig május 18-án, szombaton délután 4 órakor a Szent Mihály templomban kerül sor. Imádkozzunk értük!

- Május 1-én, szerdán egy piknikre, majálissal egybekötött kirándulásra hívjuk gyermekeinket, szüleikkel együtt. Úti cél a Fáber-rét, indulás délelőtt fél 10-kor a Szent Margit Plébánia elől. A réten szabadtéri szentmise, majd közös agapé a hazulról hozott étel-italból. Szeretettel várunk Benneteket!

- Május 20-án, Pünkösdhétfőn idén is lesz egyházközségi nap, melynek megrendezéséhez egy sikeres pályázaton keresztül is kapunk segítséget. Részleteket a jövő héttől olvashatnak.

- Május 25-én, szombaton pedig egy buszos zarándokútra invitáljuk kedves Testvéreinket, az alsóausztriai Sonntagberg, illetve Maria Taferl kegyhelyeire. Jelentkezés, részletek április végétől.

- Április 24-én, szerdán templomunkban nem lesz szentmise! E napon, Szent György vértanú ünnepén a Szent György templomban lesz este 6 órakor búcsúi szentmise, melyet bemutat: Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek. A főbúcsú ünneplése április 27-én, szombaton, az esti 6 órai szentmisén lesz, melyen a szentáldozatot Dr. Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök celebrálja.


Jó Pásztor vasárnapján a lelkipásztor atyai szeretetével imádkozom egyházközségünk minden tagjáért: István atya

Vissza...

2024. március 29.
Húsvétvasárnap
Húsvéthétfőn 18 órakor lesz szentmise templomunkban.
Bővebben
2024. március 29.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán a Nepomuki Szent János kápolnában (Villa sor 32.) lesz a szentmisénk.
Bővebben
2024. március 29.
Olvasmány
„Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta.” (Zsolt 117)
Bővebben