Irgalmasság vasárnapja

2018. április 6.

HIRDETÉSEK

- Hálás szívvel fejezem ki köszönetemet a Húsvéti ünnepek előkészítése és megszervezése kapcsán munkatársaimnak, a kántoroknak, a ministránsoknak, az énekkarnak, a PTT tagjainak, a templomunkat díszítőnek és takarítóknak, a fényképészeknek és minden segítőnknek és támogatónknak. És megköszönöm a kedves Híveknek is, hogy meghallották a hívó szót, eljöttek és együtt ünnepeltek közösségünkkel! Püspök atya és magam is nagy örömünket leltük a közös ünneplésben. Istennek dicsőség, minden jelenlevőnek pedig öröm és béke forrása voltak a közös szertartásaink.

- Ma van az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Az Apostoli Penitenciária 2002. jún. 29-én kelt dekrétuma szerint teljes búcsú nyerhető ezen a napon, a szokásos feltételek mellett.

- Böjte Csaba atya március 16-án szentmisét mutatott be templomunkban. A szentmise perselyadományaként 665.100 Ft., és 60 € támogatás gyűlt össze. Hálásan köszönjük a kedves Testvérek adományait!

- Szerdán 19:00 órakor jegyesoktatás lesz a Plébánián.

- Adónk 1+1%-ával a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), illetve Szent Margit Alapítványunkat (adószáma: 19112941-1-08) támogathatják a kedves Hívek. Mottónk: Önnek csak egyetlen nyilatkozat, nekünk új templomunk további szépítésének öröme. Köszönjük a felajánlásokat!

- Katekumen testvéreink jövő vasárnap (április 15.), a 11:00 órakor kezdődő szentmise keretében részesülnek a beavató szentségekbe. Imádkozzunk értük!

- A Hetény teremben lehetőség van hűtőmágnes és kulcstartó megvásárlására, valamint az egyházközségi hozzájárulás befizetésére, ill. szentmisék előjegyeztetésére.

Feltámadt Krisztus örömét, békéjét és irgalmasságát kívánom a kedves Testvéreknek!


Vissza...

2026. március 13.
Nagyböjt 4. vasárnapja
Március 23-25-ig (hétfőn, kedden és szerdán) közös városi NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLAT lesz templomunkban. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves Testvéreket, készüljünk közösen a közelgő Húsvéti ünnepekre!
Bővebben
2026. március 13.
Templomunk liturgikus rendje
Csütörtökön, Szent József ünnepén, a szentmise végén az apák, nagyapák és családfők megáldását végezzük. Szeretettel hívom az apákat, nagyapákat és családfőket!
Bővebben
2026. március 13.
Olvasmány
„Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom.” (Zsolt 22)
Bővebben