Vízkereszt

2013. január 6.

- Ma, Vízkereszt ünnepén a reggeli 8 órás szentmisében végezzük a hagyományos vízmegáldást. Aki szeretné megáldatni házát, kérjük, jelezze szándékát a sekrestyében elhelyezett íven.

- A vasárnap 5 órakor kezdődő szentmisében a mai naptól indul a szentbeszédsorozat az Apostoli Hitvallásról. Mindenkit szeretettel hívunk!

- Ma este 18 órakor Képviselőtestületi ülést tartunk a plébánián, megjelenésükre feltétlenül számítunk!

- Holnap, január 7-től indulnak újra plébániai csoportjaink. Közösségeinkbe az „új esztendőben – új szívekkel” várjuk az érdeklődőket!

- Szentmise-szándék még erre a hétre, de a következő hetekre, hónapokra is iratható a sekrestyében vagy a verandán, élőkért és elhunytakért egyaránt.

- A héten, pénteken, január 1-én lesz egész napos szentségimádásunk. A program a hirdetőtáblán olvasható, az egyes szentórákra szeretettel várjuk a jelentkezőket!

- Szintén ezen a napon, pénteken 19 órakor folytatódik a Felnőtt- katekézis előadássorozat a hitről, a Szent Imre templomban. Az előadás címe: Hiszek - Hiszünk. Szeretettel hívnak Bennünket is!

- Templomunk búcsúnapja január 18-án, pénteken lesz. Az esti ünnepi szentmisét Sopron város plébánosai együtt celebrálják.
A búcsúi nagymisét január 20-án, vasárnap 11 órakor Dr. Pápai Lajos Megyéspüspök mutatja be, egyben megnyitja a 2013-as jubileumi évet, melyben megemlékezünk a
70 éve felszentelt Julianeumról, s erőt, kegyelmet kérünk az előttünk álló templombővítéshez.

Vissza...

2026. május 15.
Urunk mennybemenetele
Bérmálkozóinkat próbára hívjuk szerdán (május 20.), 16 órára a Szent Mihály templomba. Bérmálkozóink gyóntatása szombaton (május 23.), 16:30 órakor kezdődik itt, a templomban.
Bővebben
2026. május 15.
Templomunk liturgikus rendje
Az elmúlt években május utolsó napján Kópházára zarándokoltunk (kivéve ha vasárnapra esett). Az idei évben Osliba, a Mosolygós Szűzanyához hívom autós zarándoklatra a kedves Testvéreket.
Bővebben
2026. május 15.
Olvasmány
„Ujjongás közt ment föl Isten, az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.” (Zsolt 46)
Bővebben