Advent 1. vasárnapja

2016. november 25.

HIRDETÉSEK

- Templomunkban az Országos Karitász céljaira ma adakozhatnak a kedves Testvérek.

- „Lőveri esték” címmel indított sorozatunk ma, 17 órakor folytatódik templomunkban Simon Bence koncertjével. A műsor J.S.Bach műveiből ad ízelítőt.

- Adventben minden hétköznap 6.15-kor lesz hajnali szentmise, utána pedig reggelire hívjuk a gyermekeket és diákokat. A reggelikben való segítésre, hozzájárulásra további segítők jelentkezését várjuk; feliratkozni a sekrestyében lehet. Advent szombatjain az esti szentmise elején közösségeink segítségével végezzük a gyertyagyújtást. Hálásan köszönjük a Biblia kör részvételét az első alkalomnál, a következő héten, december 3-án pedig a Rózsafüzér Társulat gyújtja meg a második gyertyát.

- A héten elsőpéntek, napközben látogatom a betegeket, időseket. Az esti szentmise előtt 1 órával gyónási lehetőség, valamint imaóra a Rózsafüzér Társulat vezetésével.

- December 11-én vasárnap, 18 órakor lesz a Julianeum Énekkar adventi hangversenye. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk :-)

- Kérjük, akik szeretnék, hogy meglátogassam idős vagy beteg hozzátartozójukat az adventi időszakban, legkésőbb december 8-ig jelezzék.

- Az elmúlt hétvégén 361.540 Ft-ot adományoztak a kedves Hívek az altemplom-építés befejezésére. Isten fizesse meg nagylelkűségüket!

- Karitász önkénteseket várunk a várkerületi faházba árusításra az adventben szerdáktól vasárnapokig. Jelentkezni lehet a plébánia irodájában hivatali órák alatt.

- Értesítjük a Kedves Testvéreket, hogy ezen a hétvégén nem lehet a 2017-es évre szentmise intenciót kérni és falinaptárt vásárolni a verandán, de hétfőtől megtehetik hivatali időben az irodában.

Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2026. május 15.
Urunk mennybemenetele
Bérmálkozóinkat próbára hívjuk szerdán (május 20.), 16 órára a Szent Mihály templomba. Bérmálkozóink gyóntatása szombaton (május 23.), 16:30 órakor kezdődik itt, a templomban.
Bővebben
2026. május 15.
Templomunk liturgikus rendje
Az elmúlt években május utolsó napján Kópházára zarándokoltunk (kivéve ha vasárnapra esett). Az idei évben Osliba, a Mosolygós Szűzanyához hívom autós zarándoklatra a kedves Testvéreket.
Bővebben
2026. május 15.
Olvasmány
„Ujjongás közt ment föl Isten, az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.” (Zsolt 46)
Bővebben