Evangélium

2016. október 28.

EVANGÉLIUM /Lk 19,1-10/

Abban az időben Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: ,,Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.'' Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: »Bűnös embernél száll meg.« Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: ,,Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.'' Jézus ezt felelte neki: ,,Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.''


Vissza...

2024. március 22.
Virágvasárnap
A mai nappal megkezdődik a nagyhét, Urunk szenvedésének, halálának és dicsőséges feltámadásának ünneplése. Szeretettel hívom a kedves Híveket!
Bővebben
2024. március 22.
Templomunk liturgikus rendje
Vasárnaponként, 17 órakor imaórát tartunk a békéért. Kapcsolódjunk bele minél többen a közös imádságba, mert elengedhetetlen, hogy mielőbb béke legyen a népek és nemzetek között!
Bővebben
2024. március 22.
Olvasmány
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 21)
Bővebben