Évközi 25. vasárnap

2012. szeptember 23.

- A mai vasárnap teljes perselybevételét a templomépítés szándékára különítjük el. Az elkövetkező hónapok 3. vasárnapjain, a 11 órai szentmisén vendégünk lesz egy-egy „templomépítő-atya”: a mai napon Szabó József atya, a nyárligeti templom; október 21-én Turner Lajos atya, a soproni Szent Imre templom; november 18-án Benkovich Ferenc atya, a győri Szentlélek templom és Apor Vilmos Iskola; december 16-án pedig Zsebedics József atya, a kapuvári Sarlósboldogasszony templom felépítője.

- Hétfőn Szent Gellért püspök és vértanú, szerdán Szent Kozma és Damján vértanúk, szombaton Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe lesz. Jövő vasárnap a Szentírás vasárnapja. Ezen az ünnepen különös tisztelettel vegyük kezünkbe a Bibliát, kiemelten is figyeljük és halljuk meg Isten élő, hívó szavát!

- Elsőáldozás illetve bérmálás előtt álló gyermekeink szüleivel megbeszélést tartunk október 8-án, hétfőn este a plébánián.

- Október 6-i zarándoklatunkra már megtelt az autóbusz.

- Az egyházmegyei családi napra, Győrbe (szeptember 29-én, szombaton) színes programokkal várják plébániánk családjainak „apraját és nagyját” egyaránt. A kevés számú jelentkező miatt közös autóbuszt nem
tudunk indítani, így az utazást mindenkinek egyénileg kell megoldania.

- A Szent Mihály templom búcsúja szeptember 29-én, szombaton 18 órától magyar, német és horvát nyelvű ünnepi szentmisével kezdődik. A részletes programot a hirdetőtáblán olvashatják.
 
 
Isten áldását kérem Mindnyájatok családi életére és munkájára!

Vissza...

2024. április 12.
Húsvét 3. vasárnapja
Ebben az évben három csoportban (április 21., május 12. és 26.) lesznek elsőáldozások templomunkban. Mindhárom vasárnapon az elsőáldozási szentmise 11 órakor kezdődik.
Bővebben
2024. április 12.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán a Nepomuki Szent János kápolnában (Villa sor 32.) lesz a szentmisénk.
Bővebben
2024. április 12.
Olvasmány
„Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!” (Zsolt 4)
Bővebben