Evangélium

2016. május 29.

EVANGÉLIUM /LK 9,11b-17/

Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat
meggyógyította. A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: ,,Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet
keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.'' ,,Ti adjatok nekik enni'' – válaszolta. ,,Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy
ennivalót vegyünk ennyi népnek.'' Mintegy ötezer férfi volt ott. Akkor meghagyta tanítványainak: ,,Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.'' Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig
kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.

Vissza...

2026. augusztus 28.
Évközi 22. vasárnap
A nyár elteltével ismét megkezdődik a bibliaóra, melyet pénteken (szept. 4.), a szentmise után tartunk a Hetény teremben. Szeretettel hívom és várom a Szentírás iránt érdeklődőket!
Bővebben
2026. augusztus 28.
Templomunk liturgikus rendje
Csütörtökön és pénteken (szept. 3. és 4.), 17 órától szentgyónási lehetőség, pénteken, 17 órától imaóra lesz a Rózsafüzér Társulat vezetésével.
Bővebben
2026. augusztus 28.
Olvasmány
„Hozzád vágyódik szívem, én Uram, Istenem.” (Zsolt 62)
Bővebben