Nagyböjt 4. vasárnapja

2016. március 4.

HIRDETÉSEK

- Holnap, hétfőtől kezdődik közös városi lelkigyakorlatunk a Szent Imre templomban. Március 7-9-ig, minden nap délután 4 órától gyónási lehetőség, este 6 órakor pedig szentmise lelkigyakorlatos szentbeszéddel. Szeretettel buzdítjuk a kedves testvéreket, éljenek e három nap kegyelmi lehetőségével! Ezeken a napokon nálunk csak hétfő reggel 7 órakor lesz szentmise, esti lelki programok pedig csak csütörtök estétől kezdődnek templomunkban :-)

- A héten, pénteken, március 11-én lesz egész napos szentségimádásunk. A program a hirdetőtáblán olvasható, az egyes szentórákra szeretettel várjuk a jelentkezőket!

- Nagyböjt péntekein 17.15-kor plébániánk közösségeinek vezetésével keresztutat járunk. Megköszönjük az Ifi csoport, a Hittanosok és a Ministránsok közreműködését, s egyben felkérjük a Házas kört és a Család csoportot a következő péntekre március 11-re. Szeretettel buzdítjuk Testvéreinket, különösen a fiatalokat, gyermekeket erre a sajátosan nagyböjti ájtatosságon való részvételre!

- Aki szeretné, hogy idős vagy beteg hozzátartozója odahaza részesülhessen a húsvéti gyóntatásban és áldoztatásban, kérjük, jelezze a sekrestyében kitett íven.

- Ma az első vasárnapi helyi Karitász gyűjtést tartjuk, a rászoruló családok és az egyedülállók megsegítésére. Plébániánk is bekapcsolódik a Püspöki Konferencia által meghirdetett hagyományos nagyböjti tartósélelmiszer gyűjtésbe. Az irgalmasság rendkívüli szentévében kérjük a kedves Testvéreket, segítsék szeretetadományaikkal a rászorulókat! Március 11-ig péntekig, hétköznap hivatali időben és délután 16-17:30-ig tudunk fogadni tartós élelmiszert. Hálásan köszönjük felajánlásaikat, Isten fizesse meg!

- Jövő vasárnap pedig a szentföldi templomok és kegyhelyek javára gyűjtünk.

- Adónk 1+1%-ával a Magyar Katolikus Egyházat (technikai száma: 0011), illetve Szent Margit Alapítványunkat (adószáma: 19112941-1-08) támogathatják. A felajánlás teljesen ingyenes, semmilyen plusz költséggel nem jár! A szóban forgó 1+1% akkor sem marad az adózó birtokában, ha nem ajánlja fel senkinek, ebben az esetben ugyanis az államkasszát gyarapítja. Ha támogat minket, az óriási segítség nekünk. Önnek csak egyetlen nyilatkozat, nekünk az új templom fenntartásának öröme :-)

- Hálás szívvel köszönjük meg mindazok segítségét, akik adományaikkal, egyházközségi hozzájárulásuk befizetésével és szentmise szándék kérésével is támogatják új templomunk fenntartását és további szépítését, plébániánk működését!

A Nagyböjtre minden Testvérünknek Isten bőséges áldását és a lelki fejlődés kegyelmét kívánjuk!


Vissza...

2024. április 19.
Húsvét 4. vasárnapja
Pénteken a szentmisét plébániánk elhunytjaiért ajánljuk fel. A szentmise után megemlékezést tartunk az altemplomban.
Bővebben
2024. április 19.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán a soproni Szent György templom búcsúünnepe lesz, ezért szerdán nem lesz szentmise a Nepomuki Szent János kápolnában.
Bővebben
2024. április 19.
Olvasmány
„A kő, amelyet az építők félredobtak, íme, az lett szegletkővé.” (Zsolt 117)
Bővebben