Evangélium

2016. február 5.

EVANGÉLIUM /Lk 5, 1-11/

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: ,,Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.'' ,,Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.'' Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: ,,Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.'' A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: ,,Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.'' Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.


Vissza...

2024. április 19.
Húsvét 4. vasárnapja
Pénteken a szentmisét plébániánk elhunytjaiért ajánljuk fel. A szentmise után megemlékezést tartunk az altemplomban.
Bővebben
2024. április 19.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán a soproni Szent György templom búcsúünnepe lesz, ezért szerdán nem lesz szentmise a Nepomuki Szent János kápolnában.
Bővebben
2024. április 19.
Olvasmány
„A kő, amelyet az építők félredobtak, íme, az lett szegletkővé.” (Zsolt 117)
Bővebben