Evangélium

2016. január 22.

EVANGÉLIUM /Lk 1, 1-4; 4, 14-21/

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak. Abban az időben Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: ,,Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.'' Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: ,,Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.''


Vissza...

2024. március 22.
Virágvasárnap
A mai nappal megkezdődik a nagyhét, Urunk szenvedésének, halálának és dicsőséges feltámadásának ünneplése. Szeretettel hívom a kedves Híveket!
Bővebben
2024. március 22.
Templomunk liturgikus rendje
Vasárnaponként, 17 órakor imaórát tartunk a békéért. Kapcsolódjunk bele minél többen a közös imádságba, mert elengedhetetlen, hogy mielőbb béke legyen a népek és nemzetek között!
Bővebben
2024. március 22.
Olvasmány
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 21)
Bővebben