Evangélium

2015. október 16.

EVANGÉLIUM / Mk 10, 35-45/

Abban az időben Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: ,,Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.'' Ő megkérdezte: ,,Mit kívántok, mit tegyek nektek?'' Ezt felelték: ,,Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben!'' Jézus így válaszolt: ,,Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?'' Azt felelték: ,,Meg tudjuk tenni!'' Jézus így folytatta: ,,A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.'' Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: ,,Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.''


Vissza...

2021. január 15.
Évközi 2. vasárnap
Plébániánk irodája hétfőn és kedden (január 18-19.) zárva tart.
Bővebben
2021. január 15.
Templomunk liturgikus rendje
Templomunk búcsúja holnap, hétfőn (január 18.) lesz. Ünnepi búcsúi szentmisénk 18 órakor kezdődik. Előtte 17 órakor rózsafüzér, 17:30 órakor ünnepi vesperás lesz.
Bővebben
2021. január 15.
Evangélium
„Íme, eljövök, Uram, hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.” (Zsolt 39)
Bővebben