Karácsony 2. vasárnapja

2015. január 2.

ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ
Az Úr 2015. esztendeje nagy ünnepi készülődéssel indul a plébániánk életében. Március 1-jén lesz pontosan 70 éve, hogy Boldog Apor Vilmos püspök atya megalapította az önálló Szent Margit lelkészséget a volt Domonkos rendház, a Julianeum épületében.
Már akkor felmerült egy új templom építésének gondolata itt, a Lőverekben, az álom azonban csak hét évtized múlva valósult meg. Hálás szívvel mondunk köszönetet Istennek, hisz tudjuk: „Hogyha az Úr nem építi a HÁZAT, hasztalan fárad ki építi azt.” (Zsolt 126).
Olyan jó látni – ma már csak az örömteli pillanatokra gondolva – hogyan válhattunk Isten akaratának eszközévé, egyre élőbb közösséggé formálódva. Az első kapavágás, alapkőletétel, bokrétaünnep és hamarosan a szinte kész templom szentelésének ünnepe a legnagyobb mérföldkövei közös utunknak.
XVI. Benedek pápa egy alkalommal, a Lateráni Bazilika felszentelésének ünnepén a következő gondolattal ajándékozott meg minket: „Ez a templom arra emlékeztet bennünket, hogy Isten maga hívja össze az Ő népét és templomát élő kövekből építi fel.”
Az egyház, mint közösség egy épület, templom képében jelenik meg. Ez a ház azonban nem lehet profán, mindennapi, hanem szent: az Úr szent temploma. Mi már belül vagyunk ezen az épületen, a részét képezzük „apostolokra és profétákra alapozva, de a szegletkő maga Jézus Krisztus” (Ef 2, 19-20). Benne mi is tovább épülünk, lassan egybekapcsolódik az egész épület s emelkedik az Úr szent templomává, mi pedig „a Lélek által Isten hajlékává” (Ef 2, 22).
Az Úr áldását kérjük ebben az újesztendőben is a magunk, jótevőink és minden jóakaratú ember életére, hogy itt ebben az új templomban és majdan Isten örök hajlékában is együtt lehessünk!
Bognár István, plébános
HIRDETÉSEK
- Holnapután, Vízkereszt, parancsolt ünnep, szentmisék templomunkban reggel 7 órakor és este 17.45-kor lesznek. Az esti szentmisében végezzük a hagyományos vízmegáldást. Aki szeretné megáldatni házát, kérjük, jelezze szándékát a sekrestyében elhelyezett íven.

- A héten, pénteken, január 9-én lesz egész napos szentségimádásunk. A program a hirdetőtáblán olvasható, az egyes szentórákra szeretettel várjuk a jelentkezőket!

Áldott, békés, boldog új esztendőt kívánunk egyházközségünk minden családjának!
 


Vissza...

2024. március 22.
Virágvasárnap
A mai nappal megkezdődik a nagyhét, Urunk szenvedésének, halálának és dicsőséges feltámadásának ünneplése. Szeretettel hívom a kedves Híveket!
Bővebben
2024. március 22.
Templomunk liturgikus rendje
Vasárnaponként, 17 órakor imaórát tartunk a békéért. Kapcsolódjunk bele minél többen a közös imádságba, mert elengedhetetlen, hogy mielőbb béke legyen a népek és nemzetek között!
Bővebben
2024. március 22.
Olvasmány
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 21)
Bővebben