Évközi 33. vasárnap

2014. november 14.

- Az elmúlt hétvégén összesen 102.480 Ft-ot és 5 €-t adományoztak a kedves Hívek. Hálásan köszönjük felajánlásaikat, Isten fizesse meg!

- Ma a templomépítés befejezésére gyűjtünk minden szentmisén. A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Pál Dániel Csaba testvér, pálos rendi szerzetes mutatja be. Jövő vasárnap pedig az országos karitász céljaira adakozhatnak a kedves Testvérek.

- November 25-én, kedden 17:45-kor ünnepeljük a volt Julianeum, a jelenlegi Szent Margit templom megáldásának 71. évfordulóját szentmise keretében.

- Ministráláshoz és az új templom állandó takarításához önkéntesek jelentkezését továbbra is szeretettel várjuk!

- November 17-től, holnaptól lehet a 2015-ös évre szentmise intenciót kérni az irodában hivatali időben vagy az esti szentmisék után a sekrestyében, illetve a verandán.

- Előre értesítjük a Kedves Testvéreket, hogy „Templom születik” címmel asztali naptárt készítünk, a templomépítés egyes fázisainak fotóival, mely hamarosan megvásárolható lesz.

- Hálásan köszönjük mindazoknak, akik már befizették az idei egyházközségi hozzájárulásukat! Akik még nem tették meg, mielőbb szíveskedjenek rendezni, hogy a templomépítés befejezésének munkálatait ezzel is elő tudjuk mozdítani :-)
 
Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2026. május 15.
Urunk mennybemenetele
Bérmálkozóinkat próbára hívjuk szerdán (május 20.), 16 órára a Szent Mihály templomba. Bérmálkozóink gyóntatása szombaton (május 23.), 16:30 órakor kezdődik itt, a templomban.
Bővebben
2026. május 15.
Templomunk liturgikus rendje
Az elmúlt években május utolsó napján Kópházára zarándokoltunk (kivéve ha vasárnapra esett). Az idei évben Osliba, a Mosolygós Szűzanyához hívom autós zarándoklatra a kedves Testvéreket.
Bővebben
2026. május 15.
Olvasmány
„Ujjongás közt ment föl Isten, az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.” (Zsolt 46)
Bővebben