Évközi 27. vasárnap

2014. október 3.

- Az elmúlt hétvégén 80.190 Ft-ot adományoztak a kedves Testvérek. Hálásan köszönjük felajánlásaikat, Isten fizesse meg!

- Október 10-én, pénteken egész napos szentségimádásra hívjuk Testvéreinket a szokott rend szerint, melynek programját a hirdetőtáblán olvashatják. Egy-egy szentórára jelentkezni a sekrestyében kitett íven lehet.

- Október 18-án, szombaton autóbuszos zarándoklatra indulunk a felvidéki Máriavölgybe és Sasvárra, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Részvételi díj 4.800 Ft. Még lehet jelentkezni!

- Már most szeretettel invitáljuk a Híveket, hogy az új templom szentelése reményeink szerint 2014. november 23. vasárnap Krisztus Király ünnepén délután 3 órakor lesz!

- Október 8-án, szerdán 18 órakor Magyarok Nagyasszonya ünnepén szentmise keretében a Szent Orsolya templom üvegablakainak megáldása lesz, a legszentebb áldozatot az újmisés Kovács Gergő Vilmos mutatja be. A mi templomunkban ezen a napon nem lesz semmi lelki program. Csütörtöktől a szokott rend szerint várjuk a kedves Testvéreket!

- Október 9-én, csütörtökön a szentmise után 18:30-kor szeretettel hívjuk és várjuk az egyházközségi képviselő testület tagjait gyűlésre, megjelenésükre feltétlenül számítunk!

- A Keresztény Szüreti Bálra október 10-ig lehet jelentkezni. Szent Imre templom honlapján.

- Ministráláshoz és az új templom állandó takarításához önkéntesek jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet a plébánián irodai órák alatt.

- Szeretettel várjuk a kedves Testvéreket "társadalmi munka" folytatására jövő szombaton, 2014. október 11-én reggel 8-tól 12 óráig. Szükségünk lenne 1 fő kőművesre és 4 fő segéderőre. Kérjük, aki tud hozzon magával talicskát, lapátot! Segítségüket előre is köszönjük :-)

Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2019. július 12.
Évközi 15. vasárnap
Plébániánk irodája július 19-ig zárva tart. Sürgős esetben a plébánia telefonszámát szíveskedjenek bizalommal hívni.
Bővebben
2019. július 12.
Templomunk liturgikus rendje
„Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” (Lk 10, 27)
Bővebben
2019. július 12.
Evangélium
„Alázatosak, keressétek az Istent, és szívetek újra éled.” (Zsolt 68)
Bővebben