Advent 3. vasárnapja

2018. december 14.

HIRDETÉSEK

- Ma, 18:00 órakor templomunk Julianeum Énekkara ad adventi-karácsonyi hangversenyt templomunkban. A belépés díjtalan. Mindenkit nagy szeretettel hívunk és várunk!

- Plébániánk Karitász Csoportja által szervezett novemberi tartós élelmiszer gyűjtés eredménye 446,2 kg élelmiszer (96 kg liszt, 45 kg rizs, 49 kg száraztészta, 127 kg cukor, 47 l olaj), melyből 31 rászoruló családot, nagycsaládost, egyedülállót és idős, beteg nyugdíjast segítettünk. Adományaikat hálás szeretettel köszönjük!

- A szentmise után szeretettel osztunk karácsonyi ostyát, és mellé egy lelki ajánlást. Fogadják tőlünk szeretettel.

- A betegek karácsony előtti látogatása december 19-én, szerdán délelőtt lesz.

- Advent utolsó hetét kezdjük; a roráte szentmisék 6 órakor kezdődnek. A szentmisék után továbbra is szeretettel várjuk a gyermekeket és a diákokat reggelire a Hetény terembe.

- A pásztorjáték próbája december 22-én, szombaton 9 órakor kezdődik.

- Templomunkban december 24-én, 16 órakor pásztorjáték lesz. Szeretettel várunk mindenkit!

- Tájékoztatjuk a kedves Testvéreket, hogy december 22-én lesz a 2018-as év utolsó „mocorgók miséje”. 2019-ben pedig az első szentmiséjük január 12-én, 16 órakor kezdődik.

- Rákász Gergely koncertorgonista koncertet tart templomunkban december 22-én, 19:00 órakor. Jegyek elővételben vásárolhatók plébániánk irodájában hivatali időben. Részletek a kihelyezett plakátokon olvashatók.

- December 22-én, szombaton a ministránsok gyújtják meg a negyedik gyertyát az adventi koszorún. A ministránsokat szeretettel hívom közös karácsonyozásra december 23-án, vasárnap délután 16 órára a Hetény terembe.

- Szentgyónási lehetőséget biztosítunk december 22-én (szombaton) 16:00 órától 18:45-ig.

- Betlehemi láng érkezik a soproni vasútállomásra december 20-án, 17:45-kor. A Betlehemi lángot templomunkba is elhozzuk, ahonnét a kedves Hívek (december 21-től) hazavihetik otthonaikba is. Minél több családban gyulladjon fel Betlehem fénye, amely Krisztus Urunk közénk költözését szimbolizálja.

- Plébániánk irodája december 22-től január 2-ig zárva tart. Január 3-tól a szokott rend szerint várjuk a kedves Testvéreket. Sürgős esetben a plébánia telefonszámát szíveskedjenek bizalommal hívni.

- A Hetény teremben lehetőség van falinaptár, forgatható naptár, kalendárium, karácsonyi képeslapok, a karitász által készített gyertyák és naptárak megvásárlására, az egyházközségi hozzájárulás befizetésére, ill. már lehet szentmiséket előjegyeztetni a jövő évre. A MKPK döntése alapján a szentmisék és szertartások stóla- és stipendium díja január 1-től megváltozik. A szentmise stipendiuma 3.000 Ft. lesz. Tisztelettel kérem azokat a kedves Híveket, akik már jövő évre szentmiséket kértek, a különbözetet szíveskedjenek befizetni az irodában vagy vasárnaponként a Hetény teremben.

- A Hetény teremben már lehet rendezni a 2019. évi újság előfizetéseket. A Hitvallás egyházmegyei havilap ez év végével megszűnik. Helyette javasoljuk az Adoremus liturgikus könyvet, az Új Ember, valamint a Keresztény Élet hetilapok előfizetését. Az újság előfizetések lemondásának határideje ma.

Áldott hetet kívánunk minden kedves Testvérünknek!


Vissza...

2024. április 12.
Húsvét 3. vasárnapja
Ebben az évben három csoportban (április 21., május 12. és 26.) lesznek elsőáldozások templomunkban. Mindhárom vasárnapon az elsőáldozási szentmise 11 órakor kezdődik.
Bővebben
2024. április 12.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán a Nepomuki Szent János kápolnában (Villa sor 32.) lesz a szentmisénk.
Bővebben
2024. április 12.
Olvasmány
„Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!” (Zsolt 4)
Bővebben