Evangélium

2018. október 5.

EVANGÉLIUM /Mk 10,2-16/
Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz, és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.” Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve megáldotta őket.


Vissza...

2025. szeptember 26.
Évközi 26. vasárnap
Kilencedik évfolyamosok jelentkezését várjuk bérmálkozásra. Jelentkezni a plébánia irodájában lehet.
Bővebben
2025. szeptember 26.
Templomunk liturgikus rendje
Október a rózsafüzér hónapja. A hétköznapi és a szombat esti szentmisék előtt fél órával kezdődik templomunkban a rózsafüzér. Kapcsolódjunk bele minél többen a közös imádságba!
Bővebben
2025. szeptember 26.
Olvasmány
„Áldjad, lelkem, az Urat, dicsőítsed az Istent.” (Zsolt 145)
Bővebben