Evangélium

2018. március 30.

EVANGÉLIUM /Jn 20,1-9/

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették?”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ô is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.


Vissza...

2026. augusztus 7.
Évközi 19. vasárnap
Szombaton (augusztus 8.), csütörtökön és pénteken (augusztus 13. és 14.) plébániánk irodája zárva tart.
Bővebben
2026. augusztus 7.
Templomunk liturgikus rendje
Szombaton (augusztus 15.), Nagyboldogasszony parancsolt főünnepe lesz; 18 órakor kezdődik a szentmise templomunkban.
Bővebben
2026. augusztus 7.
Olvasmány
„Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, és üdvösségünket add meg nékünk!” (Zsolt 84)
Bővebben