Evangélium

2017. május 12.

EVANGÉLIUM /Jn 14,1-12/

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek, és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”


Vissza...

2026. szeptember 4.
Évközi 23. vasárnap
A tanév során, havonta egy alkalommal zenés dicsőítő szentségimádásra hívom templomunkba a fiatal családokat. A zenés szentségimádás alatt szentgyónási lehetőséget biztosítok. Az első időpont: 2026. október 24., 16 óra.
Bővebben
2026. szeptember 4.
Templomunk liturgikus rendje
Szept. 13-án, a 9:30 órai szentmisében Veni Sanctet tartunk; az új tanév kezdetén a Szentlélek Úristent hívjuk segítségül. Az elhozott iskolatáskákat és tanszereket megáldjuk.
Bővebben
2026. szeptember 4.
Olvasmány
„Bár hallgatnátok ma Isten szavára: „Népem, ne légy kemény szívű.”” (Zsolt 94)
Bővebben